Ady Endre
Léda-Csinszka versek A XX. Századhoz közeledve Magyarország látszólag a fejlett Európa szintjéhez közelít, a főváros csodálatos épületektől pompázik, míg vidéken hallatlan az elmaradottság. A parasztok sorsa keserítő
és tömegesen vándorolnak Amerikába. A tudomány, a kultúra, a képzőművészet és az
irodalom ebben a korban nagyot fejlődött. 1877. november 22-én született, Érmindszenten a magyarok egyik legnagyobb és legtehetségesebb költője, Ady Endre. Világjárós típus volt és nagyon szeretett volna külföldön élni, de a szíve mindig visszahúzta Magyarországra. Első kötete 1899-ben jelent
meg, Versek címmel és még ezt 11 követi. 1899-ben
egy nagyváradi barátja szólt neki,
hogy ott nagyobb a fizetés, ezért elutazott hozzá, ahol különféle lapoknál (Szabadság, Nagyváradi Napló) vállalt újságírói állást, itt vált kitűnő újságíróvá. Itt ismerkedett meg egy táncosnővel, akitől elkapott egy nemi betegséget, itt még nemigen törődött az egésszel, csak az első párizsi útján jelentkezetek a komolyabb tünetek.
Párizsban élő magyar asszony, Diósy Ödönné Brüll Adél a Nagyváradi Napló hozzá eljutott számaiban figyelt fel Adyra. Léda asszony művelt, gazdag, nagyváradi zsidó családból származott, férje nagykereskedő. 1903-ban megkereste Ady-t, hogy magával vigye Párizsba. Ady otthagyta az újságot és elkezdett franciául tanulni és elutazott Lédával Franciaországba. Lédával való kapcsolata tele volt vitákkal, ellentmondásokkal. Igazi társat lelt benne, de soha nem lett igazán az övé, mert Léda a pénzt és a hírnevet választotta.
Az
Örök harc és nász a Vér és arany
című kötetben jelent meg 1907-ben. A versszakok elején álló megszólítás, „Én asszonyom” megható gyöngédséget árul el, ezek ellentmondással vannak a „ be jó, ha bántlak”, „be jó, ha rossz vagy” sorokkal. A harmadik versszakot egy költői kérdéssel kezdi:
„Én asszonyom, ugye hogy így lesz?”
A Valaki útrávált belőlünk című verse A magunk szerelme című kötetben jelent meg 1913-ban. Ady unn
már mindent (kapcsolatot, világot):
„Unatkozók és halálra-untak”
Ebben az időben már kiégett a szerelmük Lédával és már csak füst van tűz felett, azt mondja, hogy már nem jó ez a kapcsolat már senkinek, mindketten másra vágynak, egy új kapcsolatra:
„Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan.”
Hasonlattal kezdi a második és a harmadik versszakot:
„Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak fordított tükör,
Olyan a lelkünk,”
„Ingunk s mint rossz tornyuk”
A szíve üres lett („Nagy termeink üresen kongnak”) és úgy sír, mint a gyerek, ártatlanul, igazán. Ezek után már Lédának sem tud már olyan verset írni, mint régen. Az utolsó versszakban leírja, hogy mindig valami emlékezteti Lédára és nélküle üres az élete.
Az
Elbocsátó szépüzenet a Magunk szerelme című kötetben jelent meg 1913-ban. Ebben az időben már megromlott a kapcsolata Lédával, ez a műve a vele való szakítás verse. Ady már korábban is akart szakítani első nagy szerelmével, de a lány nem engedte. A költő leírja, hogy amikor Lédát csókolta, ölelgette valójában másra gondolt:
„Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:”
A harmadik versszakban leírja, hogy Léda inkább a pénzt, a hírnevet, vagyis a férjét választotta az igazi szerelem helyett. Az utolsó előtti versszakban már leírja, hogy soha nem is szerette Lédát, csak egy futó kaland volt, pedig a szíve mást gondolt:
„Ki előttem kis kérdőjel vala
S csak a jötömmel lett beteljesedve.”
Kéri a sorsot az utolsó versszakban, hogy ne találkozzon többet Lédával, mert csak addig létezett számára.
A kapcsolatuk elején írta a
Lédával a bálban című szerelmes művét, ami a Vér és arany című kötetben jelent meg 1907-ben. Kétféle szerelmi ellentétre épülő költemény, az egyik oldalon ott áll a „víg terem” a maga hangulatával, a másik oldalon megjelenik a boldogtalanság és úrrá lesz a rettenet. Majd a „sikoltó” zene elhalkul és csönd lesz. A forró örömöt a téli szél hidege űzi el, a fényen győz a feketeség, a szomorúság. A fiatalok sírva, dideregve rebbenek szét, a fenyegető elmúlás állt eléjük a táncoló halott szerelmesekben. Nincs igazi szerelem, mert a boldogság mögött ott van a boldogtalanság.
Lédával való szakítás első hírére valósággal ostrom alá vették levelekkel, a bele szerelmes nők. Az átlagos levélírók között feltűnt egy fiatal kislány, aki egészen más hangon szólt a költőhöz. Ő voltaképpen Ady távoli rokona volt, a neve Boncza Berta. Erdély nyugati részében él, a festői környezetű Csucsán. A költő 1914-ben látogatta meg először akkorra már fiatal úrnőt. Aggályai is támadtak, hogy okos dolog-e egy majdnem 20 évvel fiatalabb lányba beleszeretni. 1915-ben mégis megtartották az esküvőt és utána a csucsai kastélyban éltek.
A Csinszka versekben már nyoma sincs a Léda versekre jellemző vívódásnak. Ezeket a verseket már hétköznapibb stílusban írta. A leghíresebb Csinszka vers az
Őrizem a szemed, ami a Halottak élén című kötetben jelent meg 1918-ban. Ez a vers az öregedő férfi szerelmi vallomása. A versből kitűnik, hogy elsősorban egy társban szeretné megtalálni a vigaszt, Csinszka háttérben marad. Az első szakaszban a nyugalomról beszélnek. Az egymást fogó kéz és az egymásba néző szem képe biztonságérzetett áraszt. A megismételt „vénülő” melléknévben az öregség és a szerelem ellentétének feszültsége húzódik meg. A második szakaszban a kozmikussá váló kép („világok pusztulása”), a sor elején lévő metafora („ősi vad”), a rímek eltűnése a háborús rettenet, a riadalmat közvetíti. A harmadik versszakban megismétli az első strófát, amiért az érzelmi hangulati háttér megváltozott. Ezek a sorok már nemcsak a biztonságérzetet sugall, hanem a kozmikus pusztulás hatására a riadt egymásba kapaszkodást is.De a boldogság, a szeretett igénye itt is megjelenik:
„Maradok meg még neked
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.”
További összefoglalók a következőről Ady Endre:Léda-Csinszka versek