testvér részéről,
hogy öccse példáját követve próbára tegye az atyai szeretet egyenlőségét. Vajon ha én elmegyek itthonról engem is így fogadna? Engem
sem kérne számon? Engem is felöltöztetne? Nekem is rendezne lakomát? Egyáltalán van-e értelme, az engedelmes, kitartó magatartásnak? Az
atya válasza az idősebb testvérnek valószínűsíthetően nem volt igazán megnyugtató. A
tékozló fiú bátyjának további sorsáról a Biblia hallgat.
Én ezt a problémát az alábbi módon közelíteném meg:
Ha már elment a tékozló fiú, akkor legelőször az atya és az idősebb fiú kapcsolatát kellett volna megerősíteni.
A tékozló fiú megértését kellene kimunkálni az otthonmaradt gyermekben! Nem egyetérteni a tékozlóval, de megérteni őt, szeretni, elfogadni, még olyan állapotában is, amiben éppen most van.
Megerősíteni az otthonmaradt gyermeket az atyai szeretetről
Megértetni az otthon levő gyermekkel, hogy a tékozló fiú „áldozat”
Felvázolni azt az eshetőséget is, mi lenne, ha mégis hazatérne az öcséd?
Közösen imádkozni azért, hogy visszajöjjön az öccse.
Megpróbálnám segíteni abban, hogy megfogalmazzon gyakorlati cselekedeteket is, amelyek hazatérés esetén segítenék az öccse helyreállását.
3.
A vizsgált eset tanulsága A tékozló fiú történetében egyszerre két lelkigondozói eset állt előttünk. Az atya az egyiket úgy tűik sikeresen megoldotta, a tékozló fiú hazatérése, beilleszkedése helyreállása sikerült. A másik
testvér azonban ezt a helyzetet nem megfelelően tudta feldolgozni, olyan érzések domináltak benne, melyek a másik testvér elutasításához vezettek. A nehezebbnek tűnő lelkigondozás könnyebb volt, míg az eredetileg könnyebbnek ígérkező tanácsolás kudarcba fulladt. A lelkigondozás után sem rövid távú sem hosszú távú utógondozásról nem tudunk, így a gondozottak helyzetét csak feltételezni tudjuk.
További ismertetés a következőről A tékozló fiú példázatának elemzése pszichológiai szempontok alapján