A vers már Ady és Léda szerelmének díszharmóniájáról szól. A farsangoló Párizsban keletkezett a vers. Főszervező elve az
ellentét : ennek alapja a
szerelem boldogtalansága, az ifjúság és a szerelem elmúlásának tragikuma.Mindezt sejtelmes vizió fejezi ki. A látomás jelleg költői fikciókra épül. A lírai alaphelyzet és költői fikció : a feldíszitett, víg bálteremben, ahol boldog ifjú
párok keringenek, megjelenik egy halálthozó fekete mátka pár. A kép groteszk is, hiszen a halott pár hervadt virágokat szór szét, majd táncba kezd. A boldog párok megrettenve :"sírva, dideregve rebbenek szét". Ellentétesek a
színek is : az ünnepi bálozók vidám tarkaságával a fekete pár a halált idéző színei állnak szembe. Dekadens életérzést, hangulatot keltő jelenség : az öröm mellett ott kísért a halál. Az első versszak harsány hangjai elhalnak és a beállott némaságban. ahol egyszercsak "téli szél zúg" elalszanak a lángok. A fekete pár táncba kezd.Kísérteties jelenet ez. Az imént még vidáman táncoló tömeg, most döbbenten és némán figyeli e különös pár magányos, groteszk táncát, mely a halált idézi. Tehát a látvány, a hangzás és a színek világa is csupa ellentét. A versben enjabement - ok a költői mondanivalót szolgálják. Az éles áthajlásoknak valóság leképező szerepük van : a pára gomolygása, a lányok rettenete, a koszorúk szétszorodása, a párok szétrebbenése válik érzékletesebbé , képszerűvé. A vers sejteti: nincs igazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem, a boldogság mögött ott lappang könyörtelenül az elmúlás, a boldogtalanság. A hangulat teremtő eszközei: a) ellentétezés : rózsa koszorús ifjak - fekete pár szín használat; piros - fekete b) hanghatások : síkoltó zene - szél zúgás c)
illat: parfümös forró ifjú pára - téli fagyos lehelet. Sajátos jelző szerkezetek : halál arcú, bús csöndben, sötét fátyol ; igék: síkolt, tornyosul, omlik ; többes szám első személy használata: belépünk, szerteszórjuk, óvjuk. Az egyesülés vágya és az eggyé vállás lehetetlensége, a vonzás és a taszítás kettősége jelenik meg a Léda - versek csaknem mindenikében.
További ismertetés a következőről Lédával a bálban