3.2 Református ekkléziológia
A
reformáció tiltakozás
volt egy olyan eldeformálódott
egyház ellen melyben az Úr Jézus Krisztus helyére az egyház tanítói hivatala lépett. A tiszta evangéliumot emberi tanítás helyettesítette, mely üdvözítő intézményként mintegy hídként ember
és Isten közé akart állni.
Ez a tanítóhivatal az igazság és a kegyelem kizárólagos birtoklásának igényével lépett fel. Isten kegyelmének, szeretetének burkolt elutasítása volt ez. A reformátorok – az anabaptistákat is beleértve – nem az egyház ellen, hanem a eltorzult egyház érdekében cselekedtek. A reformáció képviselői az egyház fejének Krisztust tartották, a hívők pedig Krisztus földi Testének tagjai. A reformátori kor ekkléziológiájából egyértelműen kiderül a pneumatológiával és a krisztológiával való szoros kapcsolat. Jézus Krisztus gyűjti az egyházat Szentlelke és igéje által egy olyan közösségbe, melyben minden tag kapcsolatban van a Fővel,
hogy a tőle kapott ajándékkal szolgáljon. A reformátorok világosan felismerték és tanították az egyház szerepét Isten üdvözítő tervében. Az is megállapítható, hogy egy idő után a reformáció következetességében törést szenvedett. Főleg ekkléziológiai területen látszik ez. Az egyház sákramentumai tekintetében és az egyháztagság kérdésében a reformátori mozgalmak különválnak.
3.3 Anabaptista ekkléziológia
A reformáció harmadik ágát leghitelesebben képviselő biblicista anabaptista irányzat azt képviselte, hogy az egyházhoz csak a hitvalló tagok csatlakozhatnak, ennek biblikus formája a felnőtt hitvalló keresztség teljes víz alá merítés formájában. Bár az első anabaptista bemerítésekre a vízzel való leöntés volt a jellemző, később a teljes víz alá merítés formáját gyakorolták anabaptista elődeink.
3.4 A jelenkor baptista ekkléziológiája
A jelenkor magyar baptista ekkléziológiájának szüksége van reformációra. Visszatérni azokhoz a biblikus alapokhoz, melyen eleink elindultak. Főleg a gyülekezethez tartozás szempontjából tartom ezt szükségesnek. Mi is nagyon sok hívő szülők gyermekét bemerítünk úgy, hogy nincs is igazán megtérve. Hiányoznak a tagfelvétel során a bemerítkezni kívánó felé a kérdések. Nem akarunk
vagy nem merünk rákérdezni olyan dolgokra, ami a felvételét döntően befolyásolná. A környezete tud a megtéréséről? Az osztálytársai felé tett már bizonyságot? Ha megintik el tudja-e fogadni? Mit tenne, ha most elutasítanák? Próbálkozna még egyszer? Milyen gyümölcsöket lát az életében? Olyan sokszor megalkuszunk, csakhogy legyen bemerítés. Félig érett vagy éretlen tagokat felveszünk, és csodálkozunk, amikor a nehézségek hatására meginog a hitük vagy pedig ami még rosszabb elhagyják Krisztust is és a gyülekezetet is. Felismerjük-e a felelősségünket tanítványozás kérdésében. A gyülekezet mennyire vált második otthonává, mennyire volt vonzó az alkalmaink légköre, vajon az igehirdetés valóságos és jelenvaló problémákkal foglalkozott, vagy pedig elméletileg próbált segíteni a gyakorlati segítség helyett. Szembesül-e Krisztus Teste azzal, hogy Isten Országát kell(ene) bemutatnia? Az igazság, a békesség, az öröm, hová tűnt a gyülekezeteinkből? Ha eltűnt mikor, hova, és mi okból tűnt el? Hogyan jöhetne vissza? Csak az Úr adhat kiutat ebben a helyzetben. Szükségünk van arra, hogy gyülekezetünket, s benne magunkat folyamatosan az Úr elé hozva keressük a megoldást ezekre és más ezekhez hasonló kérdésekre.
További ismertetés a következőről Ekkléziológia