Móricz Zsigmond elszakad elődeinek idillikus, kedélyes, a falusi élet meghitt harmóniáját sugalló parasztábrázolásától. Ehelyett a szegénység, a nyomor és ezek lelket nyomorító, erkölcsi, emberi értékrendet elpusztító hatása jelenik meg a műveiben. Ez a szemlélet hosszú folyamat eredménye Móricz pályáján. A HÉT KRAJCÁRban még megpróbálja játékos derűvel leplezni a szegénységet. Az édesanya vidám kacagással varázsolja játékká gyermeke számára a kajcárkeresést. De a nevetés tragikus köhögésbe fullad, feltárul a nyomor. A TRAGÉDIA című novella már sokkal komorabb. A folyton éhező, jelentéktelen Kis János lelkileg is szegény: érzelmi, lelki élete sivár, kiüresedett. Nincsenek értékes emberi vonásai, érdeklődése csupán az evésre terjed ki. Még az alapvető szülői ösztön is kiveszett belőle: nyugodt lelkiismerettel megeszi a gyerek által kihozott ételt, egy falatot sem hagy neki. Így az mehet földimogyorót keresni. Móricz megmutatja, hogy ez generációkon átívelő folyamat: az apja is úgy halt meg, hogy a megevett galuska miatt akarta megütni a fiát, és beverte a fejét. Kis János fia is ilyen szülő lesz, hiszen kísértetiesen hasonlít az apjára.
Kis János szánalmas kitörési kísérlete - kienni Sarudyt a vagyonából - így szükségszerűen groteszk tragikummal zárul. A SZEGÉNY EMBEREK főhőse szintén torz, de másképpen sérült lélek. Az ő tragédiáját elsősorban a háború okozza. A harctéri "értékrend", a gyilkolás a hátországban nem megoldás az anyagi gondokra. De a nyomorúságból nem lát más kiutat. Abból látszik, hogy mégis él benne a tisztesség, emberség emléke, hogy a vérrel szerzett pénzt eldobva megnyugszik, lelepleződésekor megkönnyebbül. A BARBÁROK hősei is az erkölcsi jó és rossz szélsőségeit képviselik. A népies-urbánus vita idején Móricz azt mutatja meg, hogy ugyanolyan környezetben, ugyanolyan feltételek mellett, ugyanazon a talajon megteremhet a jó, a szép és a kegyetlen, gonosz, a barbárság is. Tehát tévedés az életmód, a környezet, hatását eltúlozni, a lényeg belül, az ember lelkében van.