Fel kéne már adni

Fel kéne már adni
Fel kéne már adni az életet,
Hogy megszabadítsd szenvedésedet.
Hisz amíg az életed boldog,
Küzdelmed a világban fel nem adod.
Fel kéne már adni az életet,
Hiszen nem kell tovább küzdened.
Nincs már semmi, mi maradásra bírna,
Nincs már senki, ki magához hívna.
Fel kéne már adni az életet,
Mert Nélküled elvesztettem a lelkemet.
Nem kell elviselni a fájdalmat,
Fel kell hát adni az önuralmat.
Mikor az idegek is elfáradnak,
S szíved már bele szakadt,
Lelked is összezúzta a nyomor,
Fel is adom életem, megváltásom.
Rövid volt ez az élet és kemény
Boldogság, szenvedés és remény.
Búcsúzom hát a földi léttől,
Főként lelkem másik felétől.
Úgy gondolom, hogy a szerző, mély lelki válságában többször is gondolkodott a halálon, sőt meg is próbálta de valamiért nem jött még össze neki. Sohasem jó ha az ember idáig eljut, senki se tegye de ha mégis, az akkor méltóságteljes legyen!