Lajos
király álruhában az országot járja, eljut
egy tanyához, ahol meglát egy szép, fiatal lányt. Rögtön megismerkedik a gazdával, Rozgonyi Pállal,
aki emberesen megvendégeli. Az italozás közben elmeséli bánatát: mióta meghalt a felesége, azóta szomorú az élete, nem lehet fia, de a lányát sem tudta eddig kiházasítani, aki pedig egy jóravaló teremtés. Lajos reggel csak egy levelet hagy maga után a párnán, amin az áll,
hogy a király járt itt, és megoldja a házasságot. Lovagi tornát rendeztet a Rozgonyi-birtokon. Toldit közben az anyja szapulja, mert még mindig nem keresett magának egy asszonykát. Persze Toldinak nen akar ezen a rendezvényen megjelenni, mégis felveszi Tar Lőrincz páncélját, az ő nevében vív meg, nyer. Taré a lány. Toldi azt mondja neki, hogy összeakasztják a bajszukat, ha a lánnyal rosszul bánik. Mikor meglátja Piroskát, akkor elakad a lélegzete. Piroska végig azt remélte titokban, hogy Toldi veszi majd el. A hatalmas trauma után mindenki másfelé keresi a boldogulást. Piroska nem akarja szégyenben hagyni az apját, ezért nem mond nemet. Toldinak meg kapóra jön, hogy Károly, a cseh király egy udvariatlan levelet küld, amiben adófizetésre szólítja fel a „fiát” (á la Ilosvai). Ezen mindenki megsértődik az udvarban, elindulnak Prágába. Előtte Toldi még hazamegy anyjához, aki már György lányát (Anikót) neveli. Cserfes kislány. Olasznak álcázzák magukat, sok bort visznek, mindenkit leitatnak a városban, hajnalban megkötözik az őröket, Károly így el kell, hogy ismerje Lajos rangját, illetve azt: nem kell adóznia. Útközben Toldiék jönnek haza, mikor hősünk egy lányt lát, akit éppen elrabol egy bandita. Bemegy a várba, ahova ők is belovagoltak. Ekkor Toldi alatt beszakad a padló, viszont egy zárkában ébred. A kintiek elmagyarázzák, ők a régen megölt cseh vitéz gyerekei (Jodok, Jodovna), az egész pedig egy trükk volt. A lány (Jodovna) beleszeret Toldiba, felajánlja, megöli testvérét, ketten boldogan élhetnek. Toldi visszautasítja, Piroskát akarja látni, cserébe a lány durcás lesz. Egyszer katonák jönnek, akik kiszabadítják, mert kiderül, a két bandita közönséges bűnöző is, Jovodna mindenkit elcsábít. Toldi csak a fán lóbálódzó hullákat látja. Segít kipucolni a környéket, mert sok hasonló él errefelé. Közben Piroska nagyon halasztja már az esküvőt, a királnyé udvarába kerül, Örzse (boszniai király lánya) lesz a barátnője. Végül sor kerül a nagy napra, Toldi pedig késve jön. Otthon sokat iszik Benczével. Megtudja, hogy Piroska érdeklődött utána, mire Budára megy. Egyszer azonban találkozik Tarral, aki meghívja magához vacsorára. Toldi elfogadja, italoznak, Piroksa száján kiszalad valami, mire Tar pofon vágja. Toldi felbőszül ezen, mert volt ugye egy ígéret. De nem történik semmi. A király előtt kitudódik a párbajos trükk, Megfosztja Tart a lovagi címtől, de Toldi elől így sem menekülhet (pedig ez lett volna a terv, hogy nem kell becsületbeli párbajra kiállnia). Toldi azonban a Nyulak szigetére rángatja, ahol csatában megöli (nála csak egy kard van, míg annál a görénynél egy teljes arzenál). A királyhoz már úgy jut el a hír, hogy simán kivégezte Tart. Piroska a hír hallatán összeesik, meghal. Egy sírba temetik őket, hatalmas kővel zárják el. Rablók akarják feltörni, de nem megy. Toldi viszont be tud szökni, hogy lássa szerelmét, mire Piroska feléled, nem is halt meg. Toldit elzavarja, megint elájul. A rablók viszont kifosztják a sírt, de Toldira kenik az egészet. A király nagyon megharagszik rá, nem akarja látni. Piroska megint feléled, visszakerül apjához, de már nagyon hervadozik. Toldi az erdőben bujkál, mikor a Bakonyban (ha jól emlékszem) szerzetesnek áll. Valami gúnynevet adnak neki (fráter Mikola), mikor rájön a tartalmára szétcsap köztük, a lovát kinevetők kapnak nagyot. Az anyja felutazik a királynéhoz, kegyelmet kér, de nem kap. Közben hír jön arról, hogy Lajos testvére, Endre, Nápoly királya meghalt. A felesége (Johanna, akinek azt jósolják, hogy négy férje lesz) ölte meg, mert beleszeretett valaki másba (Jakab). Lajos hadjáratot indít. Zsoldosokat is visz magával (Werner), illetve rengeteg magyart. Toldi a király után akar menni, hogy kegyelmet kérjen fiára, de Anikó rábeszéli: ő mehessen Benczével. (Férfiruhába bújva). Másik Károly is van Olaszországban, aki sunyi. Az avignoni pápa szintén. Átverekedik magukat sok városon (Róma, Akvilia, Apulia) mindenütt győznek. Anikóék kihallgatják, amint a két sírrabló perlekedik, az egyik fejbe veri a másikat. Velencében a dózse kiállítja az ítéltet, ezzel Toldi ártatlan. Elviszik a királynak, aki azt feleli: Toldi sok embert megölt, bűnös. Hősünk itthon találkozik a cseh Károllyal, aki csodálkozik, miért nem vitte magával Lajos, vadásznak, a vadászat helyén fürdővárost alapítanak, Toldi sok arannyal lesz gazdagabb. Csatába indul, találkozik egy kobzossal, aki magyar, csak Olaszhonban él,álruhában mennek tovább. Wernerék átállnak a háttérben működő Károlyhoz. Párbajt ajánlanak Lajosnak, aki semleges területen akarja elfogadni (London). Csata, a kobzos megmenti Anikót, de ekkor még nem tudnak egymásról, csak annyit: a lány vonzza a fiút. A két álruhás kémnek áll a táborba. Lajos elfogadja a párbajt, azonban Wernerék cselesen rátámadnak, Toldi menti meg. A várat bevesszük, Károlyt megölik, Lajos nem engedi eltemettetni, a földön bomlik, mint Endre. Piroska apáca lesz, majd levelet ír a királyhoz: apácák látták, amint Toldi tényleg párbajban győzte le Tart. Pejkót (Toldi lova) megtalálja Bencze, de a ló Toldit meglátva ledobja magáról, lehull az álruha. A levél hatására Anikót hívatja a király, Toldi előkerül, megbocsátanak egymásnak, hazaindulnak, Lajos megfogadja, Margit lesz a lánya neve, mert így megnyugszik. A kobzos közben elmeséli: valami nemes család sarja. Itthon Toldi felkeresi a zárdát, de egy sírt talál, amin az van: ide temették Rozgonyi Pált, szeretett lánya mellé. Anikót elveszi a kobzos.
Sellő-történet: egy sellőt talált egy fiú, meg akarta csókolni, de a sellő nem engedte, cserébe viszont nagy jövőt jósol (Béla idején, Mohácskor, Forgách család címere).
További ismertetés a következőről Toldi szerelme