Virginia Woolf "A
világítótorony" című regényének
minden mondata annyira élő,
hogy mint kísértetjárta szobában a játékok életre
kelnek, különös dolgokká alakulnak, majd elülnek. Az illúzió részben
szétterültsége
és hullámzása folyományaként – áthatolhatatlan mint a költészet,
könnyű mint a levegő, egy szó sem véletlen. A
regény szerkezete miatt, annak
hatalmas és láthatatlan egységét szóképek biztosítják és ezen halad át áttetsző
vászonként a részletezés. A részei alapvetőek: víz, levegő, napfény, hínár - a
padlásfalra tűzött fodros csíkok, vagy Cam ujjai körüli áramlás a vízben,
amikor a vitorlák dagadnak. A világítótorony olvasásában örömteli az
összefonódó szerkezet felismerése, a regény makroszerkezetének tükröződése
mikroléptékben, mindenütt. Például a regény három része, annak sebessége
felismerhető az utolsó részben az öblöt átszelő vitorlás mozgásában: a szél
magával ragadja, lecsillapszik, majd ismét erőre kap a szél.
Lily Brisco festői munkája valamiféle gyönyört tükröz,
amelyben bizonyára Woolf is írta e regényét: "...minden érzéke valami felfokozott
önkívületben forrt a mélyben, ha a felszín fagyosnak látszhatott is."
"Röpke pillanat csupán, míg a látványtól a vászonig jutott, de ez elég
volt a démonoknak, megszállták őt, s gyakran szinte könnyekre is fakasztották,
s ez az út a koncepciótól a műig olyan riasztó lett, mint gyermeknek a sötét
folyosó." És "Nem volt regényesen képzelődő;
csak ki akart simítgatni
valamit, amit évekkel ezelőtt összehajtogatva kapott; valamit, amit
látott." De némelyikük magát a regényt jellemzi, mely szellemhistóriának
is érezhető: "Olyan legyen, hogy a lehelettől is meghullámozzék, de közben
igáslóval se lehessen semmi részét kimozdítani a helyéről."
Valójában a regény nagy része - mint a világítótorony
villogó jelzőfénye, vagy a hullámverés - kiegyensúlyozott ellentéteken
nyugszik: zsúfoltság és a magánélet hiánya áll szemben a
tökéletes magány állapotával. Mr. és Mrs. Ramsay kapcsolatát kiegyensúlyozza a
tudat, hogy mit köszönhetnek egymásnak. A gyerekek összetartása; a
titkolózásukkal és vadságukkal szemben ott áll a megértőképesség és
sebezhetőség. Elfojtott gondolatok, melyek nem kerülhetnek felszínre, de
melyeket így is meg lehet érteni, miként a megfelelő tudati leképeződés - mint
az alagúteffektus - áthatolhat egy másik személy tudatába.
A II. részben a
távolban leeső bomba hangja így kerül leírásra: "akár ha kalapácsütések
hullnak nemezfelületre egyenletesen". Vannak ehhez hasonló sorok, melyek
könnyen jönnek, de a hatásuk nagyon erőteljes: a regény maga csendes
hidrogénbombaként robban a szívben. Egy példa erre a 3. rész 12. fejezetében a
3. bekezdés utolsó sora, mely itt nem kerül idézésre. (és meglesni sem érdemes,
ugyanis csak akkor nyeri el értelmét, ha a regény olvasásában sorra kerül!) És a következő
pedig Jamesről szól, aki "ama számosak egyike", ahogyan az első
oldalon szerepel: "Olyan boldog volt, hogy senkitől el nem tűrte volna:
akár egy morzsányit is elvegyen öröméből. Hogy apja őt megdicsérte. Gondolják
csak, hogy ez neki közömbös. De megkaptad végre, gondolta Cam." A regény
rengeteg részlete nem fedezhető föl első olvasásra, de visszatérve - meglepetést
okoznak. Tehát csak az egész ismerete után válik lehetővé a részletek mélyebb
megértése. Érdemes többször elolvasni a regényt.
Bár rövid regény, mégis nagyon sok témát magába foglal:
szemlélés és megértés, az emberi élet természete, az idő nemlineáris folyása,
közösség és egyén elszigeteltsége. Mr. Ramsay így vélekedett: "és hogy
elérjük amaz ígéretes földet, ahol legszebb reményeink válnak aztán semmivé, s
ahol rozoga bárkáink vaksötétben bolyganak, bizony, mindenek felett a
bátorságra, az igazságra és nagy kitartásra van szükségünk." James pedig
tudta: "a megtestesült magányosság, ami mindkettejük számára a dolgokkal kapcsolatos
igazságot jelentette." Azokról a dolgokról van szó, melyeket megkapunk,
vagy éppenséggel nem kapunk meg: hogy vajon eljutunk-e a világítótoronyhoz;
hogy vajon a világítótorony őre egyedül marad-e odakint, vagy nem; hogy vajon
Lilynek sikerül-e vászonra vinnie azt, amit lát; hogy vajon Paul Rayley
megtalálja-e Minta elveszett melltűjét. Amire Mrs. Ramsay vágyott, az
lehetetlen volt; ahogyan Lily Briscoe hitte végül: "Élet, itt most
megállj."
További ismertetés a következőről A világítótorony