Latin-Amerika próza irodalmának egyik legjelentősebb éslegnagyobb hatású alakja az argentin Jorge Luis Borges ( 1899-1986). Műveiben a valóság elemei az álmok, az emlékezet, a szimbólumok szűrőjén keresztül jutnak szóhoz. Sajátos szimbólumrendszerének legfőbb eleme a labirintus, mely a művészetben eddig is az emberi értelem által elrendezett káosz jelképeként szerepelt. Borges interpretációjában a labirintus az emberi létezés
és az univerzum metaforájává válik, az emberlét titokzatosságát jelképezi, s ugyanakkor jellemzője sajátos írásművészetének is, amely különös szimmetriáival és tükrözésével a kimeríthetetlenség érzését kelti az olvasóban. Az elágazó ösvények kertje c. novellájában (1941) az író dokumentumnak, Yu Csun doktor "tollba mondott, át olvasott és alá írt" vallomásának tünteti fel a történetet. Az első mondatok azt sejtetik, hogy az olvasó titokzatos, gyilkosságokkal fűszerezett bűnügyről fog
majd hallani, amely valamiképpen befolyásolta az első világháború egyik csatáját. Aztán egyre sűrűbben tűnnek fel
olyan motívumok, amelyeknek a bűnügyihistória alakulásához
nincs közük. Yu Csun gondolatairól olvashatunk, melyek dédapja, Csui
pen működése s a labirintuskörül forognak. A novella fokozatosan át billen egy másik világba, s egy másik történet kezd ki bontakozni, majd ez a kínaitörténet válik uralkodóvá, s az eredeti kémhistóriát építő motívumok már csak el vétve bukkannak föl. A kémtörténet le zárul, de befejezésében olyan logikai képtelenség rejlik - a bombázás híre együtt jelenik meg a kém üzenetével, a gyilkosságéval -, melynek következtében az egész kémhistória hitelét veszti. Megfejtésében akármerre próbálkozunk, "nincs semmikiút", mint ahogy Csui Pen meggyilkolására sem derül fény, saz ô fiktív regénye éppúgy zsákutcába viszi az értelmet keresőolvasót, mint Borges novellája. Bár a kémtőrténet lineáris-logikai vonulatába nem illik bele a zárás, Csui Pen felfogása szerint - a "szétágazó, összefutó és párhuzamos idők" egymással nem mindig érintkező, egymástól olykor teljesen elkülönülő síkjaiban - mégis elképzelhető lesz a lehetetlen. A történeti munkaként induló, vallomással folytatódó filozófiai fejtegetésekkel kiteljesedő, de végül is hangsúlyozottanfiktív elbeszélés csakis az író ironikus, játékos felfogásának ismeretében értelmezhető. A novella a maga többszörösen heterogén anyagával, az egymástól elütő, távoli motívumok összefüggéseinek jelzésével a világ egységére utal, s a mű bonyolultépítménye azt sugallja, hogy a könnyen elérhetőnek és megismerhetőnek látszó jelenségek megértése is mérhetetlenül nagyerőfeszítést kíván tőlünk.
További összefoglalók a következőről Az elágazó ösvények kertje