A Most hatalma a gyakorlatban
Tolle, Eckhart: A Most
hatalma a gyakorlatban A könyvet öreg barátnőm ajánlotta, aki Tolle könyveit úgy forgatja, mint más a Bibliát. A 76 éves hölgyből nyugalom, béke, öröm árad, szemmel láthatólag kibékült a világgal, pedig én ismertem korábbról is, s ha azt mondom,
hogy voltak nehéz évei, akkor finoman fogalmazok. Az önmagával
és a világgal való békétlenség, a rátörő sokféle betegség kétségbeejtő helyzetbe sodorta. Legnehezebb időszakában talált rá Tolle: A Most hatalma c. könyvére. S már hozza is, és mutatja, hogy salátává vált a
sok lapozástól, aláhúzásoktól. Ennek a csodatévő könyvnek a folytatásában - A Most hatalma a gyakorlatban - a
mester a felismert tudást gyakorlati tanácsokkal bővítette ki. A könyv tartalmazza a fent említett mű fő gondolatait is, de fő célja, hogy olyan tanácsokat adjon, amelyek megkönnyítik e gondolatok befogadását, beépülését. A mű és persze a felismerés központi fogalma a Most. Azaz pillanatnyi idő, az a rövidke intervallum, amelyben épp vagyunk. Szinte mágikus hatalmat tulajdonít az író a pillanatnak. A Most hatalma abban áll, hogy mindig csak a pillanatot éljük meg, ezt kell teljes odaadással átélni. A múltnak visszahozhatatlan emlékei vannak vagy keservesen megbánt bűnei, a jövőnek reményei, illetve szorongást keltő, gyomorszorító fenyegetései. A múltba, illetve a jövőbe kalandozó parttalanul áradó gondolatok sok-sok energiát vonnak el a pillanattól, megfosztják a jelent személyes energiánktól, s így a jelen kicsúszik kezünkből, életünkből. Fél odaadással éljük csupán azt,
ami valójában az egyetlen lehetőségünk az életre: a jelen pillanatot. Hogy jelenünk teljes legyen, lehessen, ehhez ad az író praktikus, viszonylag könnyen végrehajtható meditációs ill. gyakorlati tanácsokat. Ezzel rokon a mester másik fontos gondolata: az érzelmek tudatos átélésének lehetősége, ill. szükségessége. A kis kaliberű érzelmeken való gyakorlás eljuttathat bennünket egy olyan ideális pszichés állapothoz, amelyben képesek vagyunk reakcióinkat külső megfigyelőként látni. Ezzel elejét vehetjük gyötrő ézelmi viharainknak, képesek lehetünk a konfliktusainkat kellő rálátással kezelni anélkül, hogy legmélyebb énünk sérülne. Megtanít a könyv arra a különbségre is, ami személyünk, és a Lényegünk között van, s azt ígéri Tolle mester, hogy meditációs gyakorlatai és tanításai segítségével képesek leszünk olyan életet élni, ami belső békét nyújt nekünk, és meghökkentő módon kihat környezetünkre is, megszelidítve legádázabb támadóját is érzékeny lelkünknek.
További ismertetés a következőről A Most hatalma a gyakorlatban