Hatvan perc!
A nagytiszteletű Baradlay Kázmér házában hatalmas vendégsereg gyűlt össze. A házigazda nincs a vendégekkel, mert gyengélkedik. Miközben tósztot mondanak érte, az asszonyt kihívja az orvos a beteghez. A vendégek arra gondolnak,
hogy a szokásos baj van, hiszen a nagyságos úr szívbeteg, de még száz évig is élhet ezzel a bajjal. Valójában már
csak 60 perce van,
és az asszonyt azért hívatta a szobájába, hogy a végrendeletét lediktálja. A férfinek nemcsak biológiailag, de bibliai értelemben is kőszíve lett.
A végrendeletében minden részletét leírja saját temetésének.
Legnagyobb fiáról, Ödönről úgy határozik, hogy maradjon a cár mellett Oroszországban, éljen csak kicsapongó életet, hogy jól kiüresedjen. Nem veheti el a lányt,
aki miatt elhagyta a szülői házat és legyen diplomata.
Richárd menjen át a lovassághoz a testőrségtől és sose nősüljön meg, mert a másik két fiúnak jó ajánlólevél lesz
egy harcban elesett testvér. Jenő, aki a legkedvesebb fia, de aki ezt sosem tudhatja meg, maradjon csak hivatalnok, ne támogassa senki, küzdje fel magát lépcsőről lépcsőre.
Felesége 6 héttel a temetés után menjen hozzá Rideghváry Bencéhez.
Bár az asszony többször abbahagyja az írást, a haldokló mindig megparancsolja, hogy folytassa és követeli, hogy hajtsa végre parancsait.
Végül eljön az idő és meghal a férfi. Az asszony imában megfogadja, hogy semmit nem teljesít a végrendeletből és a kőszívű ember még egy utolsó földöntúlit kiált, mintha meghallotta volna odaátról az imát és visszatért egy kiáltás erejéig, hogy tiltakozzon.
A temtési ima
A temetés hatalmas pompában zajlik és teljesen másképp, mint ahogyan azt az elhunyt parancsolta. A harmadik pap, aki csak egy imát mondhatott volna, keményen elmondja, hogy sem adakozó, sem könyörületes, sem szeretetteljes, sem igazi hazafi nem volt a halott.
Megjelenik egy feltűnően szép leány is, akinek nevét nem említik, de akiről sejthetjük, hogy az a lány, aki miatt Ödönnek messzire kellett utaznia.
Tallérossy Zebulon
Hatalmas tor követi a temetést, az említett pap nem jön el a torra, de megérkezik Tallérossy Zebulon, aki lemaradt a szertartásról, mert elakadt az úton, nem kapott kocsit és 4 bivaly húzta idáig hintaját. Tallérossy össze-vissza beszél és biztosítja az özvegyet, hogy megbűntetik majd a papot, aki a felháborító imádságot mondta.
A két jóbarát
Oroszországban vagyunk, ahol hatalmas táncmulatság van. Egy idegen ifjúért rajong sok orosz fiatal hölgy. Az idegen férfi még a nagyon gazdag Alexandra hercegnő kegyeit is elnyerte, de ő hűvös és udvarias. Leonin nevű barátja elrabolja és elviszi egy titkos szórakozóhelyre, ahol a férfiak szórakoznak. Ide érkezik a levél Ödönhöz, mert ő az idegen, anyjától, hogy atyja meghalt és azonnal utazzon haza. Leonin hiába próbálja lebeszélni barátját, az hajthatatlan, ezért inkább vele tart. Az úton hatalmas hóviharba kerülnek, farkasok támadják meg őket és szánjukat is baleset éri. A Dnyeperen korcsolyáznak, 4 farkas követi őket. Ödön megbirkózik a négy állattal, amíg barátja új lyukat fúr korcsolyaszíjjába, ami elszakadt. Ezután a kozák falu közelében jéghalászok lékébe esik bele Ödön, és Leonin menti ki onnan.
A másik kettő
Otthagyjuk Orszországban Ödönt és Bécsben találkozunk Richárddal, aki éppen párbajozni indul, de előtte összefut egy pappal, akit felcincáltak kihallgatásra Bécsbe, és aki úgy gondolja, hogy tévedésből túlcságosan drága szálláshelyre helyezték, és ebből még baja lesz. Richárdnak azt is elmondja, hogy ő bizony a lánya miatt, aki egy nemes fiába lett szerelmes és egy temetési ima miatt, amit bizony ugyaannak az úrnak a temetésén mondott el jutott ide. Richárd tudja, hogy az ő apja temetéséről beszél a pap, de nem fedi fel kilétét, csak ad a pincérnek két aranyat a pap költségeire.
Hazamegy a szállására, ahol öreg szolgája várja vacsorával. Öccse is megérkezik, aki elmondja, hogy anyjától kapott levelet és 1000 Ft-ot, hogy ezután fényűzőbben éljen, de ő nem akar, mert hivatalnokként ez nem tenne jót neki. Inkább odaadja Richárdnak a felét a pénznek, őtőle úgyis megvonta most támogatását anyja, hogy jobb útra térjen. Az csak a kívánsága, hogy kísérje el őt bátyja Plankenhorsték estélyére. Richárd majd táncoltatja az anyát, amíg ő a lánynak udvarol.
Mindenféle emberek
Plankenhorstéknál az asszony bárókisasszonynak született, de férje már nem volt az. Meghívottak voltak ugyan a legnagyobb estélyekre, de senki nem mutatott komoly érdeklődést irántuk a felsőbb körökből. Az ő estélyeikre inkább fiatal katonatisztek, testőrök, hivatalnokok jártak. Jenő megpróbál Alfonsine közelébe kerülni, Richárd pedig unatkozik és csak egy szobalány érdekli, aki rákkoppintott a kezére, amikor megcsípte annak az arcát. Öccsétől megtudja, hogy a leány nem szobalány, hanem egy szegény nemeslány, akit itt tartanak, de csak cselédként bánnak vele. Bocsánatát kéri a szép Editnek, aki teljesen elbűvöli szépségével, tisztaságával.
A bakfis
Richárd minden meghívást elfogad ezek után Plankenhorstéktól és alig várja, hogy néhány szót válthasson Edittel. Észtreveszi ezt Alfonsine, aki amennyire szépséges, annyira romlott lelkű. Szobalányával csak bakfisnak nevezik Editet és arról beszélnek, hogy becsapják a lányt azzal, hogy úri ruhát adnak rá, taníttaják és bevezetik a társaságba. Szerveznek egy találkozót, amikor egyedül hagyják a házban és meghívják Bardlayt. Baradlay azonban nem tesz semmit, amivel kompromittálná a lányt, pedig ez volt a tervük és egy levélben megkéri Edit kezét. Amikor átadja a levelet Edit, Alfonsine és az anyja dühöng, hogy Alfonsine terve kudarcba fulladt. Anyja csak annyit mond, hogy látod, nem minden férfi olyan, mint Palvicz Ottó.
A zsibárus
Richárd miután megejtette levélben a lánykérést, lélekben megtisztulva és megindulva ér haza és elhatározza, hogy minden csecsebecsét, amely más nőkre emlékezteti, kidobat szolgájával. Az meg is tisztítja a szobát, de kiderül, hogy egy híres hölgyről készített képet bevágott a zsibárushoz. Richárd elmegy, hogy visszaszerezze a képet, de ottragad az öreg zsidónál, akinek hihetetlen sok holmija van az ócsakságoktól a legértékesebb portékáik. Végül Richárd a kép helyett egy karddal tér haza, mert a zsibárusnál megtalálja saját képét, amit az említett hölgy adott el az öreg Salamonnak. Még a zsibárusnál kipróbálja a kardot, kettévág vele egy puskacsövet, és erre annyira odavan Salamon, hogy a Richárdot ábrázoló képet megtartja magának.
Női bosszú
Aranka, a pap leánya folyamatosan apját várja, de most a szomszédságból is azt a hírt kapja, hogy bizony apja valószínűleg börtönbe jut a temetésen elmondott ima miatt. Megérkezik Baradlayné és minden gazdagságot és támogatást megígér a leánynak, de az nem fogadja el, mert neki meg kell várnia Ödönt, aki azt ígérte, hogy visszatér hozzá. Baradlayné átad egy levelet, amit Ödöntől kapott, és amit még fel sem bontott. Együtt olvassák el. Leonin levele az, aki elmondja, hogy mi történt velünk Oroszországban. A két nő egymás karjaiba borulva otthagyják az öreg paplakot és Baradlayné magához veszi a lányt a kastélyba.
Az aláhúzott sorok
Bár a faluban mindenfélét pletykálnak a Baradlayakról és Arankáról, senki nem tudja a valóságot. Ödön levelet ír anyjának, hogy felépült és érkezik haza. Anyja elébesiet és elmondja, hogy azt akarja, hogy ő vegye át az apja után a főispáni széket és legyen ura a háznak. Az úrnőt is megtalálta már. Ödön ellenkezik, de aztán anyja bevezeti Arankához és minden ellenszegülés eltűnik. Az asszony boldog a fiatalok boldogsága miatt és a szobájában aláhúzza azokat a sorokat, amiket ellentétesen ugyan, de már véghez vitt a végrendeletből.
A Kézfogó napja
Mindenhonnan érkeznek a gazdag hintók a kézfogóra, megérkezik nagy pompával Tallérossy Zebulon is eladó lányaival, és Ridegváry is, nagy magabiztossággal. Hamar észreveszik, hogy olyanok is vannak a társaságban, akik bizony nem a császár hívei, és nem barátai sem Ridegváyn
További ismertetés a következőről A kőszívű ember fiai