Süskind, Patrik: A parfüm Grenouille
már a születésekor meglepetést okozott: életben maradt, minden körülmény ellenére. Az újszülöttet a piacon a halbelsőségek közt, az asztal alatt találták meg. Igen szívós ki kölyöknek kellett lennie, ha ezt kibírta. És ez még csak a kezdet volt. A
18. sz.-i Párizs legsötétebb nyomora jut osztályrészéül, emellé még közutálatnak is örvend, nem tudja miért, s akik utálják, azoknak sincsenek szavaik az ok megfogalmazására: azt tudja csak minden nevelője,
hogy ennek a szagtalan porontynak pusztulnia kell. De ha már az asztal alatt, a halbelsőségek közt életben maradt a fiú, akkor
egy kis gyűlölet nem fog ki rajta.
Olyan természetet dolgozott ki az életben maradásra, mint a kullancsé: vár a kedvező pillanatra, addig pedig a legmostohább körülmények között is kibírja. Két különös tulajdonsága van: az egyik a már említett szagtalansága, a másik a hihetetlenül érzékeny szaglása. Legkedvesebb szórakozása a szagok gyűjtése volt, memóriája elraktározott minden szagot, s az igazi örömöt az jelentette számára, ha összetett szagra akadt / Párizsban volt akkoriban bőven /, s szálaira bonthatta, megállapíthatta az összetevőket. Állati körülmények között nődögélt, s e két tulajdonsága mellé egy harmadik is társult: nem alakultak ki kis szívében érzelmek. Merthogy nem is találkozott ilyesmivel soha. Ifjúkorára zseniális szaglású, érzelmek nélküli alacsony, rút arcú, testi hibás szörnyeteggé vált.
Kullancstermészete segítségével kivárja a megfelelő időt, és Párizs egyik legjobb parfümkészítő műhelyébe dolgozza be magát. Végre elemében van: nap mint nap illatorgia veszi körül Zseniális parfümjeivel gazdaggá teszi mesterét, megszállottan alkot, de nem érez kielégülést: tudja, hogy mi hiányzik életéből: egy tiszta, szépséges leányka illata, testszaga ejtette rabul: érzi, nem élhet e nélkül, s elköveti az első gyilkosságot.
Kevés már neki a hagyományos parfümkészítés, amiről hamarosan mindent tud. Pokoli terv rágta be magát szörnyű agyába: olyan illatokat akar kikeverni, amilyen illatuk az emberi tulajdonságoknak van. S miközben bejárja Franciaország tájait, egyre inkább vágyik a fő mű megalkotására: érintetlen fiatal lánykák illata kell neki. Megérzi bennük a
szeretet illatát. S a tüneményes szépségű, tiszta leánygyermekek illata az, ami kiváltja az emberekből a szeretetet. Különösen egy leányka, Laure Richis, Grasse városának legszebb rózsaszála vonzza. Az ő illatát akarja csapdába ejteni. Ki is dolgoz egy ördögi módszert, majd 24 fiatal lány tetemének illatát be is gyűjti ezzel. S megkezdődik a pokoli hajsza a legnemesebb trófea, Laure után. Az éles eszű apa azt hiszi képes túljárni a szörnyeteg eszén. Téved. Granouille elkészíti élete fő művét: olyan illatot párol, amelyből szeretet, fény, tisztaság árad arra, aki egyetlen cseppet magára tesz belőle. Mikor Granouille-t 25 rendbeli gyilkosság vádjával elfogják, a kivégzésre egy cseppnyi parfümöt tesz magára. Soha nem tapasztalt szeretet árad a gyilkos felé. Bár ekkor megússza a halálbüntetést, mégis a szeretetparfüm okozza Grenouille halálát : mert hogy a szeretet olyan portéka, amivel ölni is lehet.
Az izgalmas cselekmény filmre is kívánkozott, de túl a hátborzongató sztorin, a zseni magányáról, a szeretet misztériumáról is van mit gondolkodnunk e regény kapcsán.
További ismertetés a következőről A parfüm