Baricco, Alessandro:
Történet
Olyan bonyolult a könyv stílusa és szerkezete, mint amilyen a műben központi
helyet kapó autópálya. Baricco könyveit olvasva feltűnő, hogy az író végtelenül sok „idegen nyelven” beszél. Tud tengerül, tud selyemül, tud zenéül, s ím itt a meghökkentő újabb „idegen nyelv”: Baricco e könyvében autópályául ír és szerkeszt.
A regény főhőse Ultimo, szüleinek első és szándékuk szerint utolsó gyermeke. A fiúcska nehezen maradt életben, apja ezzel magyarázza, hogy a gyermeket „aranyfüst” veszi körül, ahogy az olaszok mondják, mi pedig, akik az ezoterikus irodalmon edződtünk, azt mondanánk: aurája van. De a gyermek különleges egyéniségéhez nem kell misztikus magyarázat, mindkét szülője páratlan a maga nemében. Ultimó már kiskorában vonzotta a tekintetet, s hiába volt még gyermek, mindig oda kellett rá figyelni. Apja, Libero Parri fertőzi meg a motorok szeretetével, amikor eladja teheneit, és a semmi közepén autószerelő műhelyt nyit. Reménytelennek tűnik a vállalkozás, de a szerencse, amiről valójában nem is tudjuk, hogy nem szerencsétlenség-e inkább, hamarosan D’Ambrosio gróf személyében és gépkocsijában meglátogatja őket. A gróf autóversenyző. Még sosem tapasztalt olyan hozzáértést és szeretetet a motorok iránt, mint itt, az isten háta mögötti olasz tanyán. Az egyszerű, ám zseniális parasztember, Libero és az arisztokrata autóversenyző között szép férfi- és sportbarátság szövődik, ami azonban Florence miatt tragédiába torkollik. Florence Ultimo anyja, bájos, vonzó, mi több: ellenállhatatlan. És D’Ambrosio nem áll ellen. A két férfi utolsó autóversenye a gróf halálával és Libero súlyos balesetével végződik. Ultimo, bár az autóversenyek világában nőtt fel, mégsem akar versenyző lenni. Ő autópályát fog építeni, olyat, amilyen az élete.
Az ifjú, „aranyfüstös” fiút az első világháború poklában látjuk viszont. A regény e részében némileg háttérbe szorul, személye ellenpontja a háborútól elvadult társának, Cabiriának. Ultimó megőrzi emberségét a legnehezebb időkben is. A háborúból egy étkezővillát hoz hadizsákmányként - ezt is inkább elkéri mint elveszi -, és a sok rettenetet. Az olasz hadszíntér legpokolibb ütközetét éli túl úgy, hogy meg tudja őrizni tisztaságát.
Életének következő helyszíne Amerika. Egy zongoraszállító furgon vezetője, akinek aranyfüstjét bekormozza a zongoratanárnő, Jelizaveta iránti szemérmes szerelme. Jelizaveta válik most főszereplővé, az orosz arisztokrata lány, aki Amerikában oktatással tartja fenn magát. Igazi, excentrikus leányzó, zavarba ejtő naplóját olvasva egy ideig a horror határait feszegeti az író. Szerelmük nem teljesedik sem ki, sem be, de életre szóló nyomot hagy mindkettőjükben az együtt töltött időszak.
Jelizaveta milliárdos özvegyként, jóval túl a hatvanon, indul az autópálya megkeresésére. Ultimo ekkor már nem él, az autópálya tervrajzát szüleinél hagyta. Ez Jelizaveta iránytűje. Nagyon sok időbe, még több pénzbe kerül a pálya felkutatása és rendbe tétele: Jelizavetának nem számít. Látni akarja azt az autópályát, ami olyan, mint Ultimo élete volt. Mikor végigmegy egy tesztpilótával rajta, valóban a kanyarokban, emelkedőkben ráismer az egyes életszakaszokra, és kíváncsian várja azt a részt, ami közös múltjukat jelenti. Ekkor az út emelkedni kezd, majd hirtelen lejteni, a pilóta növeli a sebességet, a Jaguár a levegőbe emelkedik, s szabályosan hasítja a levegőt. Jelizaveta elragadtatottan felkiált: „Szarházi!”
Nem könnyű olvasmány a Történet, Baricco alaposan megnehezíti a befogadást: írásművészetének új vonásait ismerhetjük meg: kihagyásos, elhallgatásos, nézőpont váltásos, a tudatalattival kacérkodó, többszólamú írástechnika ez. Az eleinte kuszának tűnő szálak a regény végére kisimulnak, minden szereplő a helyére kerül, az eleinte ismeretlen szereplőkről kiderül, hogy ismerősek, a matematikus professzorról, a furgon vezetőjéről, bátyja kezét el nem engedő kisfiúról, s a fogadóban időző szimpatikus férfiról egyaránt. S amikor megtörténik a szereplő azonosítása, az író a regény cselekményén kívül a felismerés örömével is megajándékozza az olvasót.
Írjon kivonatot itt.