Állati eszmék
B.Laci egy napon megemlítette, hogy - szamizdatban persze – már olvasta a könyvet. A Néphadseregben nekünk (1987) ez volt a Nagy Könyv, a betiltott Állatfarm, amiről hírlett, hogy a kommunizmus vitriolos szatírája állatmesébe oltva. Látni magát a művet csak kevesen látták.
A legnagyobb tanulságokat egész jól el lehet mondani példázatokkal, főleg
az állatmesék emberiek nagyon. Ezópus, La Fontaine máig
nem avult, kedvelte műfajt Luther is, kortársa Heltai Gáspár főként a hataloméhség vadhajtásait pellengérezte.
George Orwell könyvében Jones gazda tanyájának népe felkel elnyomója ellen. Csak láncaikat veszthetik, hisz kizsákmányolják (és megeszik) mindőjüket. A
disznók, az
állatok értelmisége vezeti e forradalmat, s az eszme, az állatizmus jegyében alkotnak új világot az Állatfarmon.” Gazdag
lesz majd minden
Állat. A lóhere, árpa, zab, széna, búza mind miénk lesz, ha eljön majd az a nap ”. Kezdetben az ellenséggel szembeni harc tisztán őrzi az egyenlőség ígéretét. Majd a disznók fokozatosan a többi állat fölé kerülnek, végül a korábbinál is szörnyűbb kor jön az Állatfarmra egy félelmetes kan, Napóleon vezetésével, „aki” csellel és megfélemlítéssel lesz az állatok új, az embernél félelmetesebb zsarnoka. „ És folytatódtak a vallomások és kivégzések, míg csak egész hullahegy nem feküdt Napóleon lába előtt, és a levegő nehéz nem lett a vérszagtól, amelyet az állatok Jones elűzése óta nem éreztek.”
Orwell, a kiábrándult exkommunista belülről ismerte, amit precízen feltárt. Adott egy eszme, ami joggal sérelmezi a gazdasági, politikai elnyomást és szebb, jobb kort ígér helyette. Ám a hatalom megragadása után az ígéret halványul, eltűnik egészen és létrejön a még sötétebb rabság állapota.
„Ott már semmi más nem állt, csak egyetlen Parancsolat, amely így hangzott: MINDEN ÁLLAT EGYENLŐ, DE EGYES ÁLLATOK EGYENLŐBBEK A TÖBBINÉL. Ezek után már az sem látszott furcsának, hogy másnap a gazdaság munkájára felügyelő disznók mind ostort tartottak a mellső csülkükben.”
A példázat nem csak a sztálinizmus pontos metszete. Minden, ember tervezte paradicsomépítés ágrajza múltra-jövőre szólóan. Szakkönyv, emberismerethez.
További ismertetés a következőről Állatfarm