Ha a mérleg két serpenyőjébe helyezzük a Tragédia optimista és pesszimista elemeit, első látásra a pesszimista oldal felé
billen a mérleg nyelve: a történelmi színek BUKÁSSOROZATA az egész mű hangulatát meghatározza. Ádám csak egy színből ( a párizsiból ) ébred lelkesülten, de ott is a nyaktiló zuhanó pengéjének a szisszenése az utolsó hang, amit hall. Mit tehetünk a másik serpenyőbe ? Az ÚR BEFEJEZŐ SZAVAI : "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!"- lelkileg megnyugvást adnak és reménykeltőek, de nem tartalmaznak egyértelmű, világos és racionális igéretet. Az optimista oldalt erősítik még részben azok a színek, amelyekben a "nagy emberek", a jelentős törénelmi személyiségek fizikai bukását, de erkölcsi győzelmét élhetjük át. Ez a négyszeres KATHARZIS ( Athén, Konstantinápoly, Prága, Párizs ) mintegy megelőlegezi, előkészíti az Úr nem a racionalitás, hanem a hit erejével ható zárszavát. Összegezve kimondható, hogy az egyetlen eszme, amel végül talpon marad, nem bukik el: a REMÉNY. Szerb Antal megfogalmazásával: "... váratlan fordulat racionális reménytelenségből
irracionális bizalomba: a magyar költészet jellegzetes sajátossága." Ez az egyedülálló specialitás megfigyelhető irodalmunk más kiemelkedő alkotásában is. Például a Szigeti veszedelemben, ahol Zrínyinek sikerül a várat elvesztő dédapából és katonáiból követendő példaképet, dicső mártírokat formálnia. Vagy a Gondolatok a könyvtárban című Vörösmarty-versben, ahol a racionális, filozofáló érvelés abszolut pesszimizmusát - a tér és az idő leszűkítésével - a szívre és a lélekre ható életcél-megfogalmazás zárja: "Mi dolgunk a világon? küzdeni / Erőnk szerint a legnemesbekért. / Előttünk egy nemzetnek sorsa áll." Madách életfilozófiája tehát az az "ÉS MÉGIS" gondolkodás, amely megcáfolja a legvilágosabb logikát, és bízík az irracionális életösztönben, a lélek mélyéből előtörő erőben.