Agatha Christie típusú krimi
romantikus köntösben és egy cseppnyi misztikum. Izgalmas fordulatokkal teli, ugyanakkor mégis szelíden lágy sodrású történet, melyet szívesen választunk nyaralás közben; bár azaz igazság, hogy ha hideg, borongós téli estéken a fotelben kucorogva olvassuk, legalább annyira jó tesz lelkünknek, hiszen a történet könnyedén átrepít minket a szikrázó napsütötte mediterrán nyárba,
az azúrkék ég a tenger és a Cote D’Azur varázslatos ölelésébe. Szinte érezzük a meleget, a fényt és úgy érezzük: bárcsak ott lehetnénk! A regény ugyanígy a hideg, havas Angliában kezdődik, egy dúsgazdag, angol iparmágnás Sir Robert titokzatos halálával. Daisy Keane, az ő hűséges titkárnője, ki mellesleg igazi romantikus figura, - fiatal (harmincas), csinos, amerikai nő, aki kiábrándult a férfiakból, mert férje elhagyta egy másikért, aki pénz és férj híján elszegődött a gazdag gyáros mellé dolgozni és így otthonra és barátra
is lelt egyben. A halott leveleket hagy hátra. Tudta, hogy meg fogják ölni? Talán! Az egyik ilyen levélben Daisyt bízza meg azzal, hogy egy egészen pontosan megtervezett forgatókönyv alapján, melyet korábban írt, segítsen leleplezni a gyilkosát. Vigye el a számba vehető gyanúsítottakat egy mediterrán-tengeri hajóútra melynek végcélja Capri szigete, s mely alatt, ha minden a „forgatókönyv” szerint működik, a
gyilkos le fogja leplezni önmagát! Daisynek persze nem egyedül kell mindezt végrehajtania, lesz egy segítsége, aki szintén levelet kapott, és aki nem más, mint egy magánnyomozó, Harry Montana. A titokzatos, jóképű, magának való negyvenes férfi, aki szintén különös barátság köt az elhunythoz és Daisy összefognak, hogy teljesítsék egykori barátjuk és pártfogójuk utolsó kívánságát. Sir Robert listáján hat név áll, akik között van a lehetséges gyilkos: a volt feleség, a gyönyörű olasz szerető, egy német tudós, a volt üzlettárs, egy barát és az első igazi szerelme. A halott úgy gondolta, ha már a pénzéért ölték meg, legalább hozzon ki belőle valami szórakoztatót: a „
tíz kicsi indián” mintájára gyűljenek egybe a gyanúsítottak, de az öreg kastély helyett egy luxusjachton, nevezetesen a Kék hajón. A százméteres hajó a kaszinók fényétől csillogó Monte Carlóból indul, fedélzetén e baljós társasággal és a nyomozó párossal. S miközben megjárják St.- Tropezt és Sorrentót, a rejtély egyre kibogozhatatlanabb lesz, ahol mindenki gyanús, és ahol a gyilkos egy lépéssel mindig előrébb jár. Természetesen tökéletes keretet ad a helyszín, a közös cél és a két romantikus hős, a nyomozó páros személye arra, hogy egymásba szeressenek. Sir Robert egymás után felnyitandó levelekben ad utasításokat, szinte mintha jelen lenne, mintha tudna mindent előre. Még ezt is. Váratlan és izgalmas fordulatok után végül, a forgatókönyvíró terve bejön. Igaza volt! A gyilkos köztük van és le is leplezi magát.
További ismertetés a következőről Nyár Capri szigetén