• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

.

A titok

írta : CsongovaiHilda    

Szerző: Rhonda Byrne
The Secret, A titok Sokunk kezébe került ez a könyv az utóbbi időben. Érdekes ez a „kezébe került”, merthogy ilyen ugye nincs.
Tulajdonképpen azt mutatja be, hogyan is működtetjük a világot magunk körül. Működtetjük, nem pedig működik. A titok a vonzás törvénye. A már meglévő gondolataink és érzelmeink határozzák meg mindazt, amit az életünknek hívunk. Emberek, körülmények, egészség, betegség, minden tőlünk függ. Vonzzuk a dolgokat. Felelősek vagyunk azért amin gondolkodunk, amit érzelmileg átélünk. Egész nap. Nem lehet egy borongós, félelmekkel teli napot rendbe rakni röpke meditációval és néhány perces pozitív gondolkodással. Rendszeres gyakorlással az önmegfigyelés szokássá tehető. A tudatosság az, hogy tisztában vagyok azzal, hogy amit most érzek, azzal vonzom a megfelelő „történést”. Tehát arra kell gondolnom, amit szeretnék, de úgy, mintha már meglenne. A „nem akarom” gondolatokat el kell felejteni. Ne gondolj a citromra, ne ne ne! Ugye már érzed is a szádban. Mire gondolnak a háború ellen tüntetők? A borzalmakra, vonzzák is. Mire gondolnak a békéért tüntetők? A nyugalomra, tehát az ő tüntetésük a sikeresebb. Ha beteg betegségre, a szegény szegénységre, az üldözött üldözésre gondol, erősíti azt. A betegnek át kell éreznie azt, hogy makkegészséges, a szegénynek a gazdagság képeit, érzését és nyugalmát, az üldözöttnek pedig a környezet szeretetét és toleranciáját kell birtokolnia érzelmileg MOST. A teremtés a vonzás törvényén alapszik. Minden sikeres ember látta maga előtt a sikerét, már átérezte, hallotta a zenéjét, stb. Aki ezzel valóban tisztában van, már nem irányítható. Az ember vagy a befogadás, vagy a tudatos teremtés állapotában van, nincs „ebédszünet”. Nem egyszerű, de az első kisebb sikerek hihetetlen erőt adnak. A könyvet nem lehet „elolvasni”, hónapokig OLVASNI kell. A technikák, szokások beépülnek, majd rájössz: Jé Isten vagyok! Mi a francot aludtam eddig?
Kiadás kelte: december 03, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Megjegyzések

Showing 3 out of 3   Fűzze hozzá véleményét.
  1. 0 Minősítések 2007. december 10.
    1

    Horváth Mária Ágnes

    vélemény

    Gratulálok, valóban minden sor gondolata valós, megalapozott. E szerint kellne élnie mindenkinek, betartva, hogy gondolataink, érzéseink határozzák meg életünket. Vigyázni szavainkra, mert a szavakat tettek követik és ha nem vigyázunk, mázsás kövekként hullhatnak vissza ránk.

  2. 0 Minősítések 2007. december 14.
    2

    retrospect

    titok

    Maximálisan hiszek abban,hogy ez így van. Próbálok én is így élni több-kevesebb sikerrel:-) Jó az ismertetés, minden lényeges benne van. Ajánlom elolvasásra a könyvet mindenkinek.

  3. 0 Minősítések 2008. január 5.
    3

    CsongovaiHilda

    észrevétel

    A budapesti Mantra szabadegyetemen folyik ezzel kapcsolatos képzés,és persze van szakirodalma.Mindenkinek ajánlom!Adrienn

Bookmark & share this post

.