Közeli környezetünk folyója, a
Tisza Magyarország egyik legjelentősebb folyója. Sok irodalmi alkotásban megjelenik a Tisza képe: számos költőt megihletett természeti szépsége. A Tisza szimbóluma más gondolatok, hangulatok kifejezésére
is alkalmas.Petőfi Sándor költészetében
az új tájeszmény, a romantika vadregényes hegyvidéke helyett, a délibábot ringató Alföldet jeleníti meg. Az
Alföld a magyar nép hazája, de egyben a szabadság tágasságának jelképe is lesz. A természeti
táj azt tükrözi számára, amit a társadalomban hiányol. A költő aprólékosan ismeri a táj minden részletét, szívéhez közel áll a kanyargó Tisza. Szűkebb-tágabb perspektívát váltogatva, centrikus körökkel, a távlatok feltárásával-összehúzásával rajzolja le a magyar folyó környezetét.Petőfi Sándor A Tisza című költeménye a folyót, mint tájelemet mutatja be: számára kedves a folyó. Nem akar többet mutatni a természeti elem valós szépségénél, szimbolikus jelentést nem rejt mögé.Juhász Gyula végtelen érzékenységű bánatlírájában is egyéni színt jelentenek a tápai és szegedi tájjal összefonódó szimbolikus versei. Az alföldi vidék egyszerre külső és metaforikus táj. Tiszai csönd című költeménye egyik korai remeke. A vers különös szépsége az érzelmi-hangulat-hanglejtésbeli egységben és összetettségben ragadható meg. Az eseménytelenség szomorúsága, mélabúja adja a szöveg alaphangulatát. A mozdulatlan tiszai hajók és a röghöz kötött költő közötti hasonlóság, azonosság végig jelen van a költeményben. Egybefűzi őket az is, hogy a
versben megszólaló költői én szinte a táj részévé válik. A versben ugyan jelen vannak a tiszai táj szépségei, a valós tájelemek, de e mögé rejti a költő magányosságának szimbolikus értelmezését is.Ady Endre költészetében a szimbolika fontos szerepet játszik. A költő megragad egy-egy természeti elemet, és e mögé rejti lelkének fájdalmát. A Tisza parton című költemény is ilyen szimbolikus költemény. A Tiszának itt valójában nincs konkrét szerepe, a maga valójában, természeti szépsége meg sem jelenik. A Tisza-
part az elmaradottság jelképe. A költő a Gangesz-parttal hasonlítja össze a magyar folyót. Míg a Gangesz-part az értékek felmutatásával jelenik meg a versben, a Tisza-part az értéktelenség megtestesítője. Mindezt egyszerű felsorolással, a Tisza negatív jellemzésével éri el Ady.
További összefoglalók a következőről Regionális kultúra: Tisza