Már megint
az oroszok…
Hiába, no, sokan vannak, sokat isznak, sokat verekednek, sokat lopnak, sokat írnak. És jól írnak, az oroszok tudnak írni,
nem mindenki,
de valljuk be, akik kihajóztak a nemzetközi vizekre, meglehetősek. Magyarországon annyi író van, hogy Niagarát velük rekeszteni. Ráadásul mindegyik
azt hiszi, tud írni. Na, de az oroszoknál tartottunk. Kezembe került egy könyv, „Az elnök tanácsadója”, a szerző Andrej Malgin. Ő kevésbé ismert, mint Szolzsenyicin, Jerofejev (nem a Venyedikt, mert ő a Moszkva Petuski című remekművel kiírta, kiitta magából az irodalmat, hanem a Viktor, nem az a Viktor, aki eszükbe jut erről a névről), Dovlatov, Tolsztaja, hogy csak néhány kortársat említsek. A klasszikusok
Már nem nagyon érdekelnek, legalább
is engem,
meg lehet őket unni. Habár Bergyajev, Sesztov, és társai elég tűrhetőek, de inkább filozófusoknak tekintik őket. Hú, a filozófiáról majd írok, de nem most, mert nem akarom felhúzni magam karácsonykor. Malgin kritikus volt a Lityeraturjana Gazetánál, aztán (hogy az isten nem veri meg jól bottal őket) politikus lett, és alapított egy újságot, állítólag bírálta a csecsen beavatkozást, üzletember is lett vagy mi, szóval utána rájött az írhatnék. Azt hinnénk ilyen múlttal, ínyencségekre haraphatunk a regényében, csorgó nyállal vártam a pletykának álcázott leleplezést, vaskos titkok, rejtélyek, utána életveszélyes fenyegetések, menekülés Oroszországból, stb., stb. Nem, nem, nem és nem. A mi Andrejünk, írt egy tűrhető könyvet, állítólag, legalábbis azt írják a könyvről, hogy, 2005-ben orosz könyvszenzáció volt. Már ők is lejjebb adták? 400 pár oldal, Soproni András fordításában, nem bírtam megtanulni oroszul, pedig nyolc évig tanultam, szívesen olvasnám újra a Karamazov testvéreket oroszul, de ami nem megy, azt ne erőltessük. Szóval nem tudom jó-e a fordítás. Ja, maga a könyv! Megjelent az Európa Kiadó (nem a zenekar, hehe, nagy poén volt) gondozásában, a Modern Könyvtár sorozatban. A sorozatot Kállay Judit tervezte. Basszus, nagyon gagyi. Felhívom a tervező és a kiadó figyelmét, ezzel a dizájnnal csak a fanatikusok fogják olvasni a sorozatot, vagy ha nekik szánták, akkor bocs. Világoskék, alul sötétkék csík, oszt ennyi. Judit nem erőltette meg magát, vagy úgy gondolta, hogy alul a sötétkék csíkon, a kisbetűs „mk” az már modern. Haggyuk má, az ilyen modortalan modernkedéseket. Milkalila, bugyirózsaszínnel, az má igen. Azt megnézik! A műhöz egyébként is ez a szín illene. Malgin főhőse, egy vén trotli, az elnök állítólagos tanácsadója. Az elnök ki is lehetne más, egy 2005-ös könyvsikerben, aki kitalálja, kap egy rózsaszín bugyit! Szóval vénember, aki jókor volt jó helyen, és maradt e Kremlében, kapott szobát, kocsit, meg ilyeneket. Most jön a „fordulat”, a feleség irányítja az egész embert. Olcsó trükk, de általában beválik. Szóval az asszony rettenetes egy hárpia, mindent akar, de szegény olyan buta, mint a padajtó. Priszjadkin, mert így hívják az írót, és jogvédőt, mert az lenne a szerencsétlen tanácsadó, fogadásokra jár, konferenciákra, érzi, hogy valami nincs rendben, kihagy az emlékezete, elfelejti miket hablatyolt össze, pár perccel azelőtt. Aztán jönnek a „nagy leleplezések”. Politikusok hogyan mentettek vagyonokat, milyen pitiáner emberek vannak pozícióban, apró orosz sajátosságok, (van néhány jó sztori) tökéletes orosz össznépi esztelenség. El kell e olvasni? El. Hozzátartozik az „elkellolvasni” kategóriához. Vannak benne csapnivaló mondatok, de egészen jók is. Gondolom, hogy nem együltében írta Malgin, ebből adódik néha a hiányérzet. Persze nem lehet elvárni, hogy valaki egyszerre írjon meg A/5-ben 440 oldalt, de visszaolvashatta volna mit írt, amikor újra nekiült. Persze lehet, hogy ő is ahhoz a típushoz tartozik, mint én, hogy amit egyszer leírtam az le van tudva, később már nem érdekel.
Az elejére nem kellett volna, hogy a szereplők meg az események, kitaláltak, meg ilyesmi, ettől mindig hánynom kell.
További ismertetés a következőről Az elnök tanácsadója