Egy pillanatnyi jóérzés a mindennapok rohanásában, lehetőség arra, hogy másként lássuk a
saját életünket, ha elolvassuk Brunella Gasperini könyveit.
Az „Egy nő és egyéb állatfajták” című írása nem olyan könnyed szórakozás, mint a másik három (Én és ők, Ő és mi, Mi és ők),
de ugyanúgy letehetetlen. Kutyák, macskák, madarak, hím- és nőnemű felmenők, no és persze a mindig nyűgös, morcos, dörmögő-duruzsoló férj —
aki bármennyire tagadja és titkolja
is, aggódik csupacsont és csupaideg asszonyáért— , népesítik be ezt a könyvet, az
olasz múlt és jelen egy darabkáját. És mindenekelőtt maga a szerzőnő, ez a hol izgága, hol riadt, hol pedig az érzelmeibe aláhulló asszony, aki védtelenségét az egész nagymonológot átszövő káprázatos humorral, bravúros nyelvi ötletekkel próbálja álcázni. Falat von maga köré, játszik és küzd saját szétszórtsága ellen, de nem bírja sokáig szusszal, álmok, emlékek suhognak elő, s ő megadóan felemeli a kezét, szabad folyást enged mindannak a lelki gazdagságnak, amelyet már képtelen visszafojtani, hiába búvik a fájdalmas cinizmus falai mögé. És akkor elénk áll maga az élet, egy régi
család szomorúsággal, futó örömökkel, tragédiákkal, de a létezés boldogságával is teli élete, amelynek vezérfonala a szeretet. Az olasz írónő legújabb könyve nemcsak lenyűgözően szórakoztató, egyszerre kacagtató és lírai, de mindenekfölött szép. Ott érezzük magunkat a régi olasz házban, ahol az írónői két bátyja éppen püföli egymást, és Bajusz kutyájuk diadalmasan szétválasztja őket, látjuk magunk előtt az édesapát, aki született úriember volt. A hatgyerekes család minden emléke minket is megérint. Az árad belőle, amit úgy hívunk: a lélek szépsége.
További ismertetés a következőről Egy nő és egyéb állatfajták