József Attila
A hetedik címmel valamiféle misztikusságot tükröz, amit a mű olvasása során érezhetünk. A tartalom megfelel a címbeli elvárásoknak. A hetedik szó érzékelteti és előrevetíti, hogy a mű miről fog szólni. A szó expresszívvé válik; a hetes számnak a tökéletesség jelképének kellene lennie, ennek ellenére nyugtalanságot kelt, rejtett félelem, bizonytalanság érződik benne. A
vers egésze alapján itt a „hetedikség”
az elérhető emberi teljességet szimbolizálja, amit a lírai én minden versszak során próbál elérni, megteremteni.
A mű verselése (kétütemű 8-as) a rímek (páros rímek: házban-áradásban, oktat-dobtak, kapocs-tapos; ragrímek) és az alliterációk („kongó kolostorban”) teremtik meg a kellemes hangzást, de ez egyben monoton
is, ezáltal a rejtett feszültség is megteremtődik. A vers az ütemessége, zeneisége és a refrének miatt egyfajta kántálásra hasonlít, ennek a képzetét kelti, ami valamilyen rituáléhoz kapcsolódhat.
A vers öt versszakból áll, ezek a szakaszok akár önállóan is megállnák a helyüket, de együttesen érik el igazán a hatásukat, mivel az első szakasztól kezdve egy egész emberi életutat jelenít meg: a születéstől a halálig. Minden versszak egy-egy feltételes mellékmondattal kezdődik, amit hatsoros anaforás szerkezet követ, azután pedig a refrén az, ami lezárja a gondolatmenetet („A hetedik te magad légy!”). A szöveg szerkesztettsége itt is a teljességet jelenítheti meg, egyszer sem szakítja meg a mű egységességét (például enjambement-nal). Ez a fajta egységesség is a „hetedikség” egységére utalhat, azt támaszthatja alá.
A szóhasználatát illetően is a tökéletesség jelenik meg. Az igék és a névszók harmóniája látható,
nem jellemző egyikük dominanciája sem. A szavak hangulatát tekintve megjelenik a belső feszültség, nyugtalanság. Az igék nagyon dominánsak, expresszívek (szűljön, kezdi, végzi, kutatja, boncol, elvet, győzni, dolgozik), kifejezik a küzdést, a próbálkozást, amit a lírai én követ el a tökéletesség eléréséért. A költő eltérő képzetkörökből származó szavakat állít egymás mellé, illetve egymással szembe („kongó kolostorban”-„disznók közt az ólban”) - az anaforás szerkezeteken belül, megjelenítve a burkolt feszültséget. (Az első versszakban –a születésnél – például összekapcsolja a „hajló, szép búzában” és a „disznók közt az ólban” kifejezéseket.) A költő a vers minden szakaszában ellentétekre épít, ahogyan az életutat mutatja be. („ki népet ingyen oktat” – „kit úszni vízbe dobtak”; „ki a merengőt adja” – „ki a szoknyát kutatja”; „ki lelkét üti nyélbe” – „ki patkányt boncol élve”; „kit tejes kebel ringat” – „ki kemény mell
után kap”). Így a kellemes - bár kissé monoton - hangzással szemben, - amit a formai tökéletességgel ér el – megjelennek a kellemetlen hatású kifejezések is. Érzékeltetve ezzel, hogy a tökéletesség talán nem is olyan tökéletes, vagy ha az is, nem érhető el.
A versszakok elején lévő feltételes mellékmondatokban az inverzióval rögtön felkelti a figyelmet, zavart keltve a tökéletességben (Ha szerető után járnál, hét legyen, ki lány után jár. - helyett ® „Szerető után ha járnál, hét legyen, ki lány után jár”).
A szakaszok közepén lévő anaforák is formailag a teljességet támasztják alá, ugyanakkor az, hogy hatszor ismétel, tartalmilag mégis a tökéletlenséget, a próbatételek sorát érzékelteti. Ezekben a részekben halmozások és a benne lévő kijelentések ellentétben állnak egymással („égő házban” – „jeges áradásban”), így itt is a forma és a tartalom közti belső feszültség jelenik meg.
A költemény mondatszerkesztése minden versszakban hasonló a formáját tekintve. A versszakok eleje és vége egyszerű mondat(ok)ból áll, ezek keretszerűen fogják közre az anaforás szerkezeteket, amelyek egy-egy többszörösen összetett mondatot alkotnak. A mondatoknak E/2 megszólítottjuk van; ez vonatkozhat egy konkrét személyre, értelmezhető általánosításként, de akár önmegszólításként is.
A versben található szóképekkel szemléletesebbé teszi az emberi tökéletességre törekvés próbálkozásainak sorát (pl.: szinekdoché: „ki márványból rak falut”, „kit tejes kebel ringat”; metafora: „ki lelkét üti nyélbe”, „Világ sírköve”).
A mű tehát folyamatosan érzékeltetni próbálja a tökéletességet és tökéletlenséget, így a belső feszültség végigvonul a vers egészén és minden szinten ezt támasztják alá a különböző szerkesztési elvek, szószerkezetek, trópusok. A „hetedikség” –re ugyanakkor a vers során nem találja meg a választ, a megoldást. A szöveg nem hordozza tisztán a „hetedikség” értelmét, így a lírai én nem is találhatja meg a jelentést sem. A „hetedikséget” absztrakcióként jelenítette meg, amit megpróbált elérni.
További összefoglalók a következőről A hetedik