Széles Klára, a budapesti
irodalomtörténész és kritikus negyven éve fiatalon figyelt fel
az induló kolozsvári
költőre, szoros barátság
is kialakult közöttük, s ezt vállalva Széles Klára
alcímként Szubjektív nemzedéktörténetet ír. Monográfiájában, amely behatóan
tárgyalja Lászlóffy Aladár hatalmas, több mint negyven kötetre rúgó életművét, s
nemcsak a verseket, hanem Lászlóffy sajátságos prózáját is, regényeit,
elbeszéléseit s a jegyzeteket, glosszákat, pamfleteket is, amelyek a
nyolcvankilences fordulat után teljesen természetesen kerültek a
versek mellé a
kiteljesedő életműben, vállalja a barátságot, bőven idéz a költő neki írott
leveleiből, verseiből, rajzos üzeneteiből. A viszonylag terjedelmes, s
ismételjük, személyes hangú, esszébe hajló
monográfia 382 oldalából 324 a
szöveg, a többi kép, rajz, illusztrációs anyag. A szubjektív hangvétel előnyére
válik a könyvnek, Széles Klára irigylésre méltó tájékozottsága, ismerve a
romániai
magyar irodalom meglehetősen mostoha kezelését, ez akár dicséretnek is
fölfogható. Széles Klára alapos irodalomtörténeti kutatómunka után nagyvonalúan
és mélyrehatóan
elemzi Lászlóffy Aladár költészetét, ennek a költészetnek az
ötvenes-hatvanas évekbeli befogadása körül fel-felszikrázó sajtócsetepatékat. Az
irodalomtörténész figyel a prózára is, részletesen elemzi az első regényt, a
Héphaisztoszt s a költő egyéb prózáit is. Sajnos, a kilencvenes évek végén
megjelent, eddig utolsó Lászlóffy-regényre, A seregek urára már nem figyel,
pedig érdemes lenne. A kilencvenes években Lászlóffy kiteljesedő költészete
köti le képzeletét, s vizsgálja a versek mellett állandósuló glosszákat is.
Széles Klára monográfiája teljesíti célját, közelebb hozza az olvasóhoz a költő
mozgásban lévő életművét. S közben pontosan írja le a helyet és a kort, ahol az
életmű megszületett, dacosan, vonzóan, felejthetetlenül idézve fel a román
diktatúra hideglelős, levegőtlen, agybénító hétköznapjait.
További ismertetés a következőről Lelkünkre így ül ez a kor