Életben maradtak
Négyezer méternél
is magasabban,
az Andok kietlen hómezején. Élelem, meleg ruha, orvosi segítség sehol. Egy rádiót sikerül rendbe hozniuk. Éppen híreket mond. Mivel már semmi remény sincs,
hogy a Fairchild uruguayi repülőgép szerencsétlenségét bárki is túlélhette, a
roncs keresését nem folytatják tovább.
1972. októberében az uruguay Keresztény Öregfiúk rögbicsapata bérelt repülőgépen ötfőnyi személyzettel és számos szurkolóval útnak indult Chilébe, hogy megmérkőzzenek az ottani öregdiákok csapatával. A rossz látási viszonyok miatt a gép az Andok egyik csúcsába ütközött, szárnya, farka letörött, a roncs pedig lefelé száguldott a havas lejtőn, majd nagy zökkenéssel megfeneklett a jégmezőn. A pilóta és több utas szörnyethalt. Néhányan súlyosan megsérültek. Élelmük mindössze ennyi maradt: pár tábla csokoládé, némi gyümölcsíz, és néhány tubus fogpaszta. Vizet napon olvasztottak a hóból.
Tizenhatan mégis megmenekültek hetvennapi szörnyű szenvedés árán. A páratlan eset híre 1973-ban az egész világot bejárta, az erről
készült drámai feszültséggel teljes könyvből 1993-ban készült nagysikerű film.
További ismertetés a következőről Életben maradtak