"Katonaénekek a siklódiak emlékezetében" című kötet egy olyan könyv, amely az utóbbi 20 évben is egyedülálló Erdélyben. E könyv feleleveníti mára már feledésbe merült katonadalokat, regutadalokat, háborús kesergőket, de még a huszárdalokat is. De Siklódon kívül van még a Székelyföldön, olyan székelyföldi települések, ahol még emlékeznek sok ilyen dalokra, mivel amikor a székelyek rokkultak be katonának vagy háborúba kellett menni, akkor ezeket mid énekelték. E dalok sokszínűsége, gazdagsága a műfajbeli változatossága azt is mutassa, bizonyítja, hogy a suékelység életében nagy szerepe volt a katonáskodásnak és ezeknek a daloknak, mivel a székely
Katona nép volt, aki őrizte a Történelmi Magyarország Keleti és Dél-Keleti határait a betolakodoktól, illetve az ellenséges népektől, hogy ne tudják megtámadni Magyarországot és Erdélyt. Ebben a könyvben nyomon követhetjük a székelység hányatatott sorsát is, hogy ugyanazon a földön maradva, időnként más-más országhoz tartoztak (Történelmi Magyarországhoz vagyis a Magyar Monarchiához, Habsburg Birodalomhoz, Edélyhez, amikor Magyarországtól elszakadt vagyis amikor Magyarország 3 részre szakadt a XIV. században és ekkor független állam volt Erdély, Osztrák-Magyar Monarchiához, utána a Magyar Köztársasághoz, 1920-1940 között Romániához, 1940-1944 között vissza került az anyaországhoz vagyis Magyarországhoz, 1945-től újból Románia fennhatósága alá tartozik). De ezek ellenére megtudott maradni egy tömben 1100 éven keresztül. A nagyon szép könyv és értékes fotókat is tartalmaz a katonadalok mellett. Azt is elmondhatjuk a könyvről, hogy lépést tart a mai korral, mivel a dalok gyűjteményéhez CD-t adnak, amelyen 42 dalt hallgathatunk meg. De ezen kívül a katona dalok pontosan le is vannak kottázva, úgy hogy, aki megakarja tanulni ezeket az zenélni is megtanulhatja, hogy ne veszenek ki a magyarság, illetve a székelység életéből e szép dalok, amelyek nagy értékek a mi életünkben. Mert csak mi magyarok, székelyek mondhassuk el, hogy nekünk sok ilyen dalunk volt és ezek is fennmaradtak és ennek örvendhetünk is.
Izelítőül idéznék az egyik katonadalnak az első szakaszából, amelynek a címe a következő:
"Erdély be vagyon kerítve". Ime a dalból az első szakasz:
"Erdély be vagyon kerítve. / Mégis kimegyek belőle, / Olyan szép lányt hagyok benne, hogy / Holtig fáj a szívem érte".
További ismertetés a következőről Katonaénekek a siklódiak emlékezetében