Shvoong kezdőlap > Könyvek > Amerikai alkotmányjog, I. kötet: A kormányzat szerkezete

.

Amerikai alkotmányjog, I. kötet: A kormányzat szerkezete

Summary rating: 5 stars 1 Minősítések
Szerző : ftunde5
Review by : ftunde5
Látogatások : 6  szó: 300   Kiadás kelte: február 28, 2008
Az Amerikai alkotmányjog egy átfogó számvetést tartalmaz Az amerikai nemzet meghatározó dokumentumáról. Arra az előfeltevésre alapozva, hogy az Alkotmány és az alkotmányjog tanulása során alapvető fontossággal bír az alapelveknek, Amerika lehetőségeinek és problémáinak megértése, a szöveg aktuális eseményeket elemez abból a szempontból, hogy mit próbáltak megvalósítani azok, akik annak idején megszövegezték és ratifikálták az Alkotmányt. Mindkét kötet vizsgálja a jogforrások sokféleségének magyarázatát, beleértve az alapító atyákat, a Legfelső Bíróságot, az alsóbb szintű szövetségi bíróságokat és állami igazság-szolgáltatásokat, valamint az alkotmányos fontosságú bíróságon kívüli anyagokat (mint a kongresszusi törvényeket és határozatokat). Az első kötet a szövetségi jogokra és hatáskörökre összpontosít, és megfelel a két féléves Alkotmányjog kurzus első féléve számára. A második kötet az állampolgárok jogaira és kötelességeire koncentrál, és a két féléves Alkotmányjog tárgy második féléve számára készült, közkeletű nevén a „Polgári jogok és szabadságok” anyagrészt tartalmazza.

További ismertetés a következőről Amerikai alkotmányjog, I. kötet: A kormányzat szerkezete
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------