Stádium anno MM Versek

A verseskötet címe :
STÁDIUM anno MM
versek
A könyvben megjelent legszebb verseket már ismertem. Ezek :Csak szabadon, Jó reggelt XX. század, Halottak napján, Őszi hangok és Szépunokák álma.
       A verseskötet versei a polgárháború borzalmait átélő költő lelkivilágát tükrözik vissza. Verseskötetének címe is erre utal : anno MM  (2000). Saját érzéseinkre ismerhetünk benne. Emlékszem, benzinért álltunk sorba, és hallottuk az ágyúdörgést. Sápadtan figyeltünk. Féltünk, és ezt Rudi így fogalmazta meg :
“Agyútűztől mozog az ég és a föld,
Összeérnek a dörrenések
Fákon rezeg a levél,
Torokba szorul a szívverés,
Távolodik vagy közelít a vész?”
Ebben a pár sorban benne van a tény, borzalom, félelem és rettegés a jövőt illetően. Szebben, egyszerűbben,reálisabban, mégis sejtetőbben, költőiesebben szóban lefesteni, érzékeltetni nehezen lehetne. Mindaz, ami benne, bennünk és mindenkiben, aki háborúellenes, akkor dúlt; érzelmek förgetege volt az. Most mégis a Halottak napján című verséről írnék többet.
         Kezdeném azzal, hogy a vers hangulata azt adja vissza, amit minden ember érez Halottak napján a temetőben, valami mély meghatódottságot, lelki kapcsolatot az elhunyt ősökkel, szeretteinkkel, akiknek a sírjánál gyertyaláng világít. A vers első négy sora ecseteli a temetőben égő gyertyalángok fényét és a felcsengő ellentéttel kiemeli az ember jelentéktelenségét a “mindent kitöltő túlvilággal” szemben. Az ötödik sort felsorolással, egyben fokozással indítja el a költő, amely az újabb gondolatsor kezdete. Ez tulajdonkáppen az első költői kép második része. Benne az emberi gyarlóság tükröződik, hiszen a néma keresztek előtt állók önmaguk üdvözülését keresik imáikban. A harmadik költői képnek nyomatékot ad a “halottak napján” kezdet, amely a vers első sorát erősíti meg, ugyanis a “Halottakért” szó az első költői kép kezdete. Nem véletlen. Ezen a napon élők és holtak lélekben talélkoznak, s e gondolatot ezzel a költői kifejezéssel érzékelteti Vígh Rudolf. :”ég és föld összeér”.Emlékek hada lepi el a sírnál álló “ semmiségeket”, vagyis az embereket, akik emlékeikkel a “ sötét világba” zuhannak.
       A negyedik költői kép első sorát a rákövetkező három sor színezése, hasonlata igazi lírai hangulattal telíti meg. Mint fénysugár villan ki a nyomasztó hangulatból, bár itt sem engedi elfeledtetni  :  porszemnyit érő a létünk a világmindenség Tejútján , amikor azt mondja “parányi pontként” imbolygunk valahol.
        Az ötödik költői képben a háborúban áldozatul elesettekért kiált a mennybe. Milliókról szól, akik a földteke bármely pontján eshettek áldozatul. Sem hely, sem idő, csak áldozatok, akik “ millió és milló gyetyán  / Lebegve várnak örök türelemmel”.
Nem vádol, nem átkoz, nem sír a költő, mégis a magas égig zeng a hangja : rengeteg értelmetlen halált követel a háború. A halottak sem kérnek számon semmit, de nekünk azt sugallja a költő, akkor is, ha nem mondja ki ( ez a szép benne) :béke kellene parányi életünket ne a háborúval keserítsük meg.
       A hatodik költői kép lehangoló, reménytelen hangnemben íródott. Ez egyben a befejező három sora a versnek. Az élők emlékeikben életre keltik a holtakat, de az élők magukban hordják a halált, mit “ gyertyányi időre” megértenek és elfogadnak.
       Amint látjuk a vers nyomasztó hangulatát a költői jelzők adják meg : imbolygó apró
jelentéktelen, nehéz, piciny, néma ragaszkodó, sötét, parányi,meggyalázott ártatlan, örök.
      Az első és az utolsó kép kőzrefogja a verset , ahol az elsőben megadatik a kegyelet a halottakért, az utolsóval pdig azt üzeni a költő: mindannyiunknak egyszer majd valaki megadja a gyertyalánggal a kegyeletet.
       Ezzel a verssel Vígh Rudolf bizonyítja, mi mindent ki lehet fejezni az elmúlással.
        Végezetül nem tehetem meg, hogy ne mondjam el azt is, hogy a kötetben megjelent versekhez nem illik a Dunakszi fülemüle című vers. Ennek szerintem nem itt a helye. Van a költőnek kéziratban egy Levelek címő ciklusa. Ennek a versnek ott lenne a helye. Itt kirí a sorból, de lehet, hogy megvan a miértje, amiért ide került, de én azt nem tudhatom. Lehet, hogy ezt elhallgathattam vona, de az igazi barát nem csak dícsér. Ettől eltekintve, mindenkinek melegen ajánlom Vígh Rudolf verseinek olvasását, mert értékesek, költőiek, sejtelmesek, mégis valóságosak a borzalmak világából. Kedves olvasóim, ha elolvassátok a verseskötetet, és nem értetek velem egyet “Nyugodtan fogjatok szavamon”. (V.R.: Csak szabadon).
Halottak napján
Halottakért gyertyaláng a kegyelet, ,
Imbolygó apró melegség a fény
Amit jelentéktelen, élő ember adhat
A mindent kitöltő túlvilágnak.
Nehéz imák után önmagáért.
Mert a piciny, égő semmiség
A néma keresztek előtt állók
Kanócba kapaszkodók üdvözülése.
Halottak napján ég és fold összeér,
Temetőkben ég, lobog az emlék,
Semmi különbség a lángok között,
Élőkkel, holtakkal együtt borul
Észrevétlen sötét világra.
E napon mindenki cask gyertyaláng,
Parányi pont imbolygása valahol,
S emlékezést, virágot hint a kéz,
Ahogy a Tejútról idők mélyébe néz.
Halottak napján mindig hazajönnek
Eltűntek és holttá nyilvánítottak,
Meggyalázott ártalan áldozatok,
De nem kérnek már számon semmit,
Csak millió és millió gyertyán
Lebegve várnak örök türelemmel.
Halottak napján mindenki egyforma:
A holtak élők – az élők holtak
Hantok között gyertyányi időre.