Költészete rendkívül széles skálán mozog; verseiben
fellelhető a kor valamennyi művészi törekvése. Ezért is nevezte egyik tanára
„Cimbalomnak”, mivel a költői hangszer minden húrján tudott játszani.
Miután kicsapták a debreceni kollégiumból, Csokonai évekig
bolyong a Felvidéken és a Dunántúlon; megélhetést és verseinek kiadatásához
pártfogót keresve. A megpróbáltatásokban bővelkedő vándorút állomásai között
egyedül Komárom a boldogság szigete. Itt ismerkedik meg Vajda Juliannával, egy
gazdag gabonakereskedő lányával. Beleszeret, s úgy látszik, Lilla is viszonozza
gyöngéd érzelmeit. A költő háta mögött már volt akkor valamilyen szerelmi
csalódás, s talán éppen ezért annál boldogabban, felszabadultabban veti bele
magát az új fellángolásba. E mennyei érzés szülte azt a több tucatnyi „érzékeny
dalt,” amelyek mögött eleinte más nevek is bujkáltak, de az bizonyos, hogy
amikor egységes ciklusba rendezte a verseket, Lillára gondolt, rá írta át érzéseit.
Ilyen átírt költemény a Tartózkodó kérelem. A mű boldog,
felhőtlen szerelmi érzést áraszt. Csupa játékos vidámság, táncos jókedv
sugárzik a versből. A finom metaforák és finomkodó szavak rokokói bájt
kölcsönöznek a szövegnek, aminek az alapja egy sokak által és sokszor használt
metafora: „a szerelem tűz.” Márpedig ha ez így van, Csokonain sebet ejt, amit
csak Lilla csókjai gyógyíthatnak meg. A költő felhevülése eredményeképpen az
utolsó bókokat az antik és keresztény szavak szinte isteni szféra magasába emelik.
A vers úgynevezett anakreóni dal, mivel Anakreón görög költő is rövid
terjedelmű verseket írt és negyedfeles jambusi sorfajtát alkalmazott.
Ilyen anakreóni dal A boldogság című is, amely egy hosszabb
leírásból és egy háromsoros tanulságból áll. A vers a boldogság pillanatának
megragadásával indul, majd a boldogság forrásait, az érzéki és lelki öröm
kellékeit sorolja fel. A költői kérdések az utolsó három sorban válasz nélkül
maradnak, a lezáratlanság érzését keltik, s azt a benyomást sejtetik, hogy ez a
boldogság időtlen, örökké tartó állapot.
A Lilla-szerelem azonban csak pár hónapig ajándékozta meg
Csokonait a teljesült boldogság érzésével. A szülői önkény ezúttal is győzedelmeskedett
a költészet felett, s így Lilla nem lehetett Csokonai felesége. A
kiábrándultság, a fásultság ihlette A Reményhez című költeményét. A költő egy
elvont fogalmat, a reményt szólítja meg, mintegy megszemélyesítve. Először
tehát a dialógus lehetőségét sejteti, ám a Remény mindvégig hallgatag marad.
Ennek eredményeképpen a mű egy fájdalmas monológ. Az első strófában bemutatja,
elemzi a Reményt, mint az emberi élet, az emberi sors egy negatív befolyásoló
alakját. A második versszakban viszont csak magasztalja és élteti azért, mert
annyi minden széppel és jóval elhalmozta a költőt. Az adományok ne-továbbja:
Lilla szerelme. A harmadik részben minden visszájára fordul, a Remény becsapja,
átveri Csokonait. Visszaveszi az összes általa adott javakat, még Lilla
szerelmét is. Ez utóbbi végképp elszomorítja és kétségbe ejti a költőt. A
befejező versszak az első folytatása, a reménytelenség kiteljesítése a
halálvággyal: nincs értelme ezek után az életnek. Mégsem érződik a végletes
kétségbeesés a sorokon, hiszen a költemény megszületése közepette oldódott a
fájdalom, s ezáltal a búcsút nem itatja át a véglegesség.
Bár Csokonai fájdalmát munkába igyekszik ölni, ez mégsem
sikerül neki igazán. Egy későbbi versében A tihanyi Ekhóhoz címűben Lilla
emléke visszatér, befurakszik gondolatai közé. A panaszáradat oka nem Lilla: a
szerelmi csalódás csak az utolsó csepp volt, amely tudatosította veszteségeit.
A kialakult zsarnoki szokáson megtörnek a legemberibb törekvések, behódolt
Lilla is. Mindez azonban nem haraggal, hanem szomorúsággal tölti el Csokonait,
s igaz szerelme romjain állva, képes megbocsájtani mégis a lánynak.
További összefoglalók a következőről Csokonai és a Lilla szerelem