Bonaparte Napóleon (1799-1814)a történelem egyik legkiemelkedőbb alakja. 1769. augusztus 15-én született a korzikai Ajaccióban.
Apja, Carlo Bonaparte, aki ügyvéd volt de ennek ellenére nagyon szegények voltak.10 évesen beiratták a Brienne-le-Château-i királyi katonai nevelőintézetbe majd 1784-ben tüzér hadapródként a párizsi École Royale Militaire katonai iskola diákja lesz.1785 szeptemberében Laplace előtt tette le a tiszti vizsgát, és hadnaggyá nevezték ki.Ezután a forradalom kitöréséig a valencei és az auxonnei helyőrségekben szolgál.Fokozatosan haladt előre a ranglétrán, 1792-ben századossá léptették elő. megbízták a Toulont ostromló francia hadsereg tüzérségi osztagának vezetésével. A városban az republikánus kormány ellen tört ki lázadás, valamint Toulont a brit hadsereg foglalta el. Sikeres tervet eszelt ki: ágyúkat helyezett a Point l'Eguilletehez, fenyegetve ezzel a kikötőben állomásozó brit hajókat, amelyek ezáltal menekülésre kényszerültek. Egy sikeres rohamban,(amiben egyébként Napóleont combtalálat érte) a franciák visszaszerezték a várost, őt magát pedig dandártábornoknak léptették elő. 1794 elején az itáliai francia hadsereg tüzérparancsnoka lett. Zseniális tervei a Közbiztonsági Bizottság figyelmének középpontjába emelték, Augustin de Robespierre, a forradalmár Maximilien de Robespierre fiatalabb bátyjának közeli társa lett. Az idősebb Robespierre bukása után hazaárulás vádjával 1794. augusztus 6-án bebörtönözték a Château d'Antibes-ba, de két hét után szabadon engedték. Hiába utazott Párizsba, nem bízták meg újabb parancsnoki feladattal. Bátyja, Joseph 1794-ben feleségül vette Julie Clary polgárleányt. 1795 áprilisában Napóleon, aki ekkor még csupán „névtelen” tábornok volt, eljegyezte Julie húgát, Désirée-t. A végrehajtó hatalmat gyakorló Direktórium Napóleont nevezte ki a honi hadsereg parancsnokává, így közvetlen rálátása nyílt a francia politikai élet fejleményeire. Élete minden szempontból gyökeresen megváltozott. Heteken belül romantikus kapcsolata lett Alexandre de Beauharnais vikomt özvegyével (Barras volt szeretőjével), Josephine de Beauharnais-vel. Bonaparte tábornok sietve felbontott eljegyzését Désirée Claryval, és 1796. március 9-én feleségül vette Joséphine-t.Alacsony , nagy munkabírású, jó memóriájú, gyakorlatias, közönséges ember volt.
A harcstílust tekintve újat hozott: támadólag lép fel, szétszórt harcmodor, amely megosztja az erõket. Alkalmazta a rekviválást , ami gyorssá teszi a harcot. De kockázatos. Bevezette az általános hadkötelezettséget.
Igazi diktatórikus egyeduralmat akart kiépíteni. 1799 és 1804 között volt a konzulátus idõszaka. Ekkor Franciaország élére három consul került, melyek közül az egyik Napóleon, a másik kettõ pedig csak statisztált mellette. Vagyis napóleon kezében összpontosult a hatalom. Kinevezte a szenátus nyolcvan tagját, a minisztereket, a hadsereg vezetõit. A hadsereg feje Napóleon. 1804 decemberében császárrá koronázta magát: Párizsba hívatta a pápát, de kivette a kezébõl a koronát és saját maga helyezte a fejére. Ezek után népszavazással megerõsítette hatalmát.
Rendteremtés: felszámolta a parasztfelkeléseket a Vendee területen, ami népszerûvé tette. Újjászervezte a közigazgatást: kerületeket hozott létre, melyek élére prefektusokat állított, akik a császár akaratát hajtották végre (=centralizáció).
Fouche: Napóleon rendõrminisztere; cinikus ember, régen jakobinus párti volt, kiépítette a besúgó-, és a kémhálózatot.
Új törvényeket bocsátott ki: Code Civil. Ez a polgári törvénykönyv. Ebben engedélyezte a polgári házasságkötést, a magántulajdon védelmét megerõsítette és minden meghódított országban bevezette ezeket a törvényeket. Megszüntette a sajtószabadságot. Nagyszerûen használta a sajtót. Védte a francia ipart, merkantilista politikát folytatott, bevezette a kettõs könyvelést.
Konkordátumot kötött a pápával: bármely állam és a pápai állam közti szerzõdés. A császár megszerezte a királyi tetszvényjogot (= csak olyan bullát lehet hirdetni, amit a király elfogad) és a fõkegyúri jogot (= a püspök királyi jelölt). Vagyis a császár személye nem megkerülhetõ.
Talleyrand: külügyminiszter, diplomata. Papnak indult, de züllött életet élt. A modern diplomácia az õ nevéhez fûzõdik. Oroszország és Ausztria ügynöke volt. Szerinte addig kell állni a másik lábán, amíg az bocsánatot nem kér.
Amíg nem tett rendet az országon belül, addig nem kezdett hódításokba. A rendteremtés alatt szervezte meg a hadsereget (hivatásos sereg). Képzett tisztikarral rendelkezett.
1801-ben békét kötött Ausztriával azért, hogy idõt nyerjen a belpolitikához. 1802-ben Angliával is békét kötött, hasonló okokkal. 1805-ben Trafalgarnal tengeri ütközetet vívott az angolokkal, ahol Nelson admirális elsüllyesztette a francia flottát. Ezáltal meghiúsult, hogy a franciák partra szálljanak Angliában. (Nelson meghalt.) Napóleon Ulmnál legyõzte az osztrákokat. Austerlitznél került sor a három császár csatájára (francia, orosz, osztrák), ahol Napóleon fölényes gyõzelmet aratott.
1806-ban Jénánál a poroszok felett gyõzött. 1806-ban kiadta a Kontinentális Zárlatot: megtiltotta a világnak, hogy Angliával kereskedjen. Ezzel az volt a célja, hogy gazdaságilag térdre kényszerítse Angliát.
1807-ben Oroszországba ment és a friedlandi ütközetben nyer, majd békét köt (tilsiti béke). Felszabadította Lengyelországot és õ irányította.
1808 fordulatot hozott. Spanyolországra támadott és elfoglalta Madridot. A gerilla harcmodorral találkozott: kis létszámú osztagok kegyetlen módszerekkel támadnak, ami bosszúért kiált.
1809-ben Wagramnál végsõ gyõzelmet aratott Ausztria felett és békét kötöttek.
1810-ben feleségül vette Mária Lujzát, I. Ferenc lányát. Ezáltal már alapíthat dinasztiát, mivel beházasodott a Habsburg házba. 1810-re egész Európát Napóleon ellenõrizte Anglia és Oroszország kivételével. Minden ország élére saját embereit ültette (elsõsorban rokonait). Nõtt az országokban a franciaellenesség. A Kontinentális Zárlat nem váltotta be a hozzáfûzött reményeket, mert megkerülték: Amerikából importáltak és csempésztek. Célja az volt, hogy legyõzze Oroszországot, hogy Anglia egyedül maradjon.
1812. június 22-én Oroszország ellen indult. Borogyinónál Napóleon gyõzött az orosz csaptok felett és bevonult Moszkvába, ahol semmit sem talált, mivel felgyújtották az oroszok.
1813 tavaszára értek vissza Párizsba. A seregbõl 500 ezer fõt elvesztett. Ekkor egy újabb koalíció szervezõdött meg. Októberben került sor Lipcse mellett a “népek csatájára”. Három napig ölték egymást és döntõ francia vereséggel ért véget a csata. Napóleon fogságba került, de nem végezték ki, hanem számûzték Elba-szigetére. XVIII. Lajos király visszatért.
1815-ben Napóleon megszökött, partra szállt Dél-Franciaországban, bevonult Párizsba és 100 napig uralkodott. Az utolsó koalíció (a hetedik) Waterloo-nál végsõ vereséget mér Napóleonra. Újra számûzik, de ekkor már Szent Ilona-szigetére és 1821-ben meg is hal.