• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Könyvek>Cikkek és karcolatok I-III.

.

Cikkek és karcolatok I-III.

írta : Budapest    

Szerző: Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán szépirodalmi tevékenysége (három nagyregénye, számos novellája) a legismertebb, iskolai kötelező tananyag.
Bár a tankönyvek megemlítik újságírói tevékenységét, kevesebb hangsúly kerül ilyen témájú írásainak bemutatására. Pályája kezdetétől érdekelte a közélet. Nógrádból indult, majd a fővárosba került. Innen főleg az anyagiak miatt Szegedre ment, ahol három éven keresztül a Szegedi Napló munkatársaként írt. Az újságírói sikerek mellett ez az időszak hozta meg számára az áhított szépirodalmi sikert is. 1881-ben előbb az Ország-Világ, majd a Pesti Napló újságírója. 1887-től nemcsak újságíróként, hanem képviselőként is tudósít a parlamenti életről. Először az erdélyi Ilyefalva, majd Fogaras, végül Máramaros mandátumával szabadelvűként foglalt helyet haláláig (1910) az alsóházban. A cikkek és karcolatok 1869-től a millennium évéig gyűjtötte egybe a megjelent írásokat évek illetve a publikáló folyóiratok, azon belül a rovatok szerint: Magyar Néplap, Szegedi Napló, Pesti Hírlap. Az összegyűjtött írások tartalmazzák a Club és folyosó, valamint a Tisztelt Ház című, korábban önállóan megjelent írásgyűjteményeit.
Minden közéleti téma érdekelte. A belügyi témák, a pártok egymás közötti vitáival, a külpolitikai események, de kisebb jelentőségű érdekességek is. Kiemelendők az egyes politikusokról alkotott portréi is, pl. egy új kormány megválasztása kapcsán bemutatta az új minisztereket (pl. Lukács László pénzügyminiszter). Pénzügyi témái között vissza-visszatérőek az államkölcsönökkel foglalkozó írások, az adózásról, az új adónemekről, de az adózók adóképességéről is részletesen írt. Foglalkozott a pénzintézetekkel, például kora egyik jelentős vitatémája volt az önálló magyar jegybank alapításának kérdése. De közreadta az akkor alapítandó postatatakarékpénztárral kapcsolatos nézeteket is. Bepillanthatunk írásai segítségével a parlament kulisszái mögé is. Hosszas tanulmányt írt a képviselői napidíjakról nemzetközi összehasonlításban, a parlament épületének kérdéséről, a Sándor utcai ideiglenes képviselőházról, és később a megépítendő új épületről, a mai Kossuth téri parlament épületéről.
A művek ma az interneten a www.mek.oszk.hu/00900 oldalon érhetők el.
Kiadás kelte: október 20, 2009
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.