Írja
meg kivonatát
itt!.
Diener Péter:
Egy őrült nő naplója
. Júlia a deportálást követően, 1947-48 körül hagyta el
végleg Magyarországot, Párizsba távozott ahol földrajzot
illetve régészetet tanulmányozott. Az emlékek súlyától idő
előtt megöregedve
és betegen az Egyesült Államok keleti
partján az említett pihenőintézetben papíron végez
exorcizmust.
. Nincsennek benne dátumok, és kronológiai sorrend.
Megjelennek az írója által átélt események, illetve az
ezekre való
emlékezés-reagálás,
Az ifjúság emlékképei flashbackként jelennek meg, a sok
szenvedés rémálmainak enyhítésére, A nála két évvel idősebb
Éva nővére érettebb szépségre sem irigy, csupán szeretne
hasonlítani rá. Feljönnek az emlékezet kútjából a Menyhért
bácsinál tett látogatások, Stefike és Bella tánti, (akik
később az osztrák határ felé kényszerített napi 4O
kilóméteres gyaloglás során vesztik életüket.). Az első
disszonánsz momentum amikor egyik hazafias érzelmű
iskolatársa „ titkot” fed fel, egy eldugott helyre rajzolt
nyilaskeresztet mutatva, anélkül,
hogy tudná a
későbbiekben ez mit jelent osztálytársa számára.
A “cselekmény”-t az emlékezet több síkjának váltakozása
adja, amit egy szó, kép, gondolat
vagy évforduló indít meg.
Erőltetett menet. 1944 november, Budapestről Győr felé
vonultatják gyalog a közel száz
zsidó öreget, fiatalt,
gyermeket, férfit és nőtt magába foglaló csoportot. A
kisbabákat, ha nem csapták fejjel a falnak útközben, a
lágerben a latrinákba dobták, volt anya, aki utána vetette
magát az ürülékbe belefulladt csecsemőjének. A naplóíró –
akkoriban fiatal lány - megfigyelte a kisgyermeket bedobó
katona koncentrált arcát, hogy jól végzett dolgot
cselekedjen, majd elégedett vonásait, hogy sikerült is.
A kísérők között több 16-17 éves kiskatona, akinek levente-
kiképzésen hazafias szólamokkal töltötték meg a fejét.
A “Csonka Magyarország nem ország/ egész Magyarország
mennyország”- ot skandálva parancsnokaik és oktatóik
egyenlőségi jelet tettek a megcsonkított ország és az
ösztönök elszabadítása közé, hiszen mindenért a tótok,
oláhok és a büdös zsidók a felelősek. A pribékek egy része
a háború végén Ausztriában vagy Németországban
maradt, “egyszerü emberekként” integrálódtak. A hajcsárok
némelyike a nemi életben vált impotenssé, maga előtt
látva a meztelen csontváz áldozatokat, vagy a fiatal zsidó
lányok, nők könyörgő arcát “Kérem, ne tegyék ezt velem!”
Egy volt levente feleségül vett egy osztrák nőt, de egy idő
után, ahhoz, hogy orgazmusa legyen azt ordította az
asszonyra “büdös zsidó!”
Éva halálra kínzása Egy razzia során elfogták Ernővel, a
jegyesével, és a XIV. kerületi Nyilas Házba vitték. Vajon a
kínzókamrában, a csoportos megerőszakolás után, amikor
petróleummal leöntötték és meggyújtották a szexusát, a
pribékek hazafias dalokat énekeltek, vagy a hun Attila
utódainak képzelték magukat
Éva már rég elporladt, de az emlékezet sebe nem hegedt be.
Apja mozgósításkor I. Világháborús katonai kitüntetéseit és
tiszti egyenruháját letépték róla, mondván “Egy zsidónak
nincs joga magyar tiszti egyenruhát viselni”,
munkaszolgálatosként Ukrajnában halt meg. Anyja
marhavagonban Auschcwitz felé.
Júlia-Juci-t több társával ú.n. sárgacsillagos házból
Csepelre viszik romokat eltakarítani, megszökik és az
utcákon kóvályog, szülővárosában nincs hová mennie, senkit
sem akar bajba keverni.. A Holics családot, ahol
indiánosdit játszottak Júlia és barátai (vallástól
függetlenül) a házmester feljelentette, kötelessége volt. A
zsidó családot a nyilasok egyszerűen kidobták az ablakon,
ezzel egyszerűsítve a “végső megoldást”. Az anya kivetette
magát, “segédlet nélkül”. A házmester a nagymama
karosszékére pályázott, de a magyar nácik karosszékestül
dobták ki az idős asszonyt az emeletről. Ráadásul a
házmesternek fel kellett volna mosnia a vért a járdáról,
de egyszerűen beszórta fűrészporral.
„Büdös zsidó” Epitetum ornans, a „mocskos zsidó”
szinonímája. A gettóban a temetetlen holtak bűzlöttek. Más
alkalommal kocsis szidta a lovát „büdös zsidónak”
nevezve, egy magyar náci megszólította: „ne mond ezt, a ló
nemes állat”. Villamos, metró, üzletek bejáratánál
szerepelt: „Kutyáknak és zsidóknak tilos!”. „Keresztény
látszerész”, „Árja hentes” maradt lakásába. „Margitka
lányuk, egy pár cipőt kapott, amelynek tulajdonosát,
hasonló korú kislányt, gázkamrák felé vittek
marhavagonokban. „Dolgozni mennek. – ezzel nyugtatgatták
lelkiismeretüket. A német testvéreink majd gondoskodnak
róluk.”
Jelen. Magyarországon, labdarúgó mérkőzéseken a stadionok
lelátóiról manapság is elhangzik: “Szappan!” “Sztálin
zsidó!” “Hitler bolsevik!” “Szappan!” Sőt, mostanában
rebesgetik hogy több zsidó jött vissza mint amennyit
elvittek.
Szanatóriumban. Júlia leírja, retteg a naplója
újraolvasásától, ennek ellenére többször is megteszi.
Skizofrénia: Miért ő, és nem én?”, “Én vagyok Ő”. Hogy
átélhesse ( részben átvállalhassa) nővére szenvedését, nem
pedig hogy bűntudatát enyhítse, egyes számban beszéli el a
megkínzatását, Évaként húgához, Jucihoz beszél
vigasztalva,azaz saját magához.
.A szenvedésre emlékezés, az emlékezés kínja Júlia az
emlékezés és felejtés malomköve között őrlődik idestova
négy évtizede. Szüksége van az emlékezésre, mint a
tüdőnek az oxigénre. Ez tartja életben nem csak őt, hanem
kiírtott családját, barátait, akik az emlékezetén keresztül
ma is élnek. (Senki sem hal meg addig, amig valaki
emlékszik rá).. Megfékezezett, kordában tartott emlékezet
nincs. “Előttem a vízözön vagy bennem a vízözön.” – így a
gázkamraszodoma-vízözön túlélő. Szeretné ha tényleg bolond
lenne, és csupán fantazmagóriáinak szülötte lenne mindaz,
ami kísérti. A Pokol bugyrait megjáró exorcizmus Az Ünnep
paroxisztikus látomásban csúcsosodik ki: „A náci
humanitárius segély sok millió zsidó életét
megmentette” „SS-esek életük kockáztatásával mentettek meg
zsidókat” – hangzik el az ünnepségen, amelyen szőke
Luftwafffe és SS tisztek barna zsidó lányokkal táncolnak,
onirikus hasonlatosság: kitüntetések ugyanazon az
egyenruhán: Horogkereszt és Dávid-csillag. A XX. század
groteszk haláltánca.
A befejezetlen, önpusztító, Holocaust-tagadás-ellenes
Naplóban, nemcsak az emlékezés képei villanófény élesek,
hanem a gondolatok. „Emlékezem- tehát vagyok.” „Női Don
Quijote, aki valós árnyakkal küzd” „Menni vagy megdögölni!
Irni vagy megdögölni!” – ez a belső kényszer szüli a
Naplót.
.
További ismertetés a következőről Egy őrült nő naplója