Sci-fi. A legjobb fajtából.
Charlie, az enyhe értelmi fogyatékos / 70 IQ alatt / fiatalember legerősebb motivációja: okossá lenni,
hogy szeressék őt az emberek...
Egy tudóscsoport épp ezen a problémán fáradozik, s Charlie kitűnő kisérleti alanynak bizonyul. Műtéttel és hormon-beavatkozással elérik, hogy agya rohamos fejlődésnek indul, Charlie okos lesz...
Charlie naplójegyzeteiből követhetjük a folyamatot, egy rokonszenves személyiség fejlődését. Hiteles, mélyen megrázó írások ezek. Súlyos kérdésekkel terhesek: valóban minden az ész? miként viszonyul az ép értelmű a kevésbé ép emberekhez? S döbbenetes felismeréshez: ha buta, ha okos az ember, számíthat-e a szeretetre? Érdemes-e mindent feláldozni a magasabb intellektusért?
A kezelések hatására Charlie elveszti sajátos báját, és vele
érzelmi biztonságát is. Az infantilis, kedves fiatalemberből az egyoldalú fejlődés következtében labilis, arrogáns tudós lesz, akinek épp a legfontosabb része, saját egyénisége sérült meg. Érzelmi kapcsolatai felbomlanak, régi sérelmeit, fájdalmait kell újraélnie, korábbi önmagával kell megbirkóznia. Reménytelen harc. Megismerkedik a szerelemmel, megismerkedik a szerelem nélküli testiséggel. Megjárja az alkohol poklát, felfedezi az emberi lét sokszor szégyenteljes bugyrait. De
meg nem értheti, ebben a felgyorsult folyamatban nem képes érzelmileg felnőni. Egyetlen őszinte kapcsolata Algernonhoz, a kísérleti egérhez köti, „aki” ugyanannak a kísérlet-sorozatnak az alanya, mint ő.
Együtt fejlődnek, együtt lázadnak, együtt épülnek le, s kis különbséggel együtt hullnak alá a nemlétbe. Az egér valóságosan, Charlie intellektuálisan. Sorsuk összekapcsolódik, a férfi az állat helyzetét felismerve jut el a végső, megmásíthatatlan következtetésig: nincs remény.
Tovább súlyosbítja helyzetét a felismerés, hogy ideje rövid, s ő még inkább alámerül a sötétségben. Ez adja erejét, hogy zsenijének utolsó erejével még leírja, elemezze a folyamatot, s bebizonyítsa értelmetlenségét, hogy mással ne történhessen meg! Ne vezethessen néhány tudós becsvágya többé oda, hogy Isten szerepét átvéve, emberek egyéniségét, sorsát változtassa meg önkényesen, felelőtlenül. A tudósok felelősségét nem szabad figyelmen kívül hagyni!
Nehezen tudtam letenni a könyvet. Míg olvastam, együtt izgultam Charlie-val, s időnként mélységesen szégyeltem magam.
Vajon én, aki azzal szoktam hízelegni magamnak, hogy "segítő" vagyok, szeretnék-e Charlie lenni?
További ismertetés a következőről Virágot Algernonak