A magam részéről mindig is szerettem az önéletrajzi regényeket. Tudniillik az a varázslatos hatásuk megvan,
hogy olyan ajtón léphetónk be,amilyenen a hétköznapi halandók közül csak kevésnek adatik meg. Természetesen alapvető szabály, hogy feltételezzük az írói őszinteséget máskülönben minden misztikumát elveszíti az önéletrajzi regény. Joce Maynardról olvastam már,hogy Salingerrel folytatott viszonya tette ismertté. Nos, ennek van alapja, de
mert nem ő
volt az egyetlen, sőt ő is csak a többi mögé s az őt követők elé állt a sorban, nincs is jelentősége. Nem volt egyedülálló Salinger életében,sem pótolhatatlan. Joyce Maynardot az teszi különlegesség, hogy az egyetlen nő volt,
aki szembeszállt Salingerrel
és megírta történetét, méghozzá nem ponyvaregény szinten. Nem pusztán a kettejük kapcsolatáról és az író óriás-beteges viszonyát írta le, de mélyre ható kutató munkát végzett Jerry életében. Vette a fáradtságot és megpróbálta megérteni megérteni. Hogy sikerült-e? Kiderül a könyvből. A másik meghatározó lecke elsősorban nőknek szól, s ez szintén ott olvasható a sorok között miszerint: ha sokkal erősebb személyiséggel kerül szembe egy ambiciózus fiatal lány, aki már szilárd személyiséggel rendelkezik akkor pusztán két alternatíva marad számára. Vagy feladja magát pillanatnyilag és mint Joce sziklaszilárddá erősödik, s akkor törvényszerű,hogy túlnövi mesterét s egykoron le is igázza őt, vagy elmenekül és esély sincs a fejlődésre, mert mindig megfog futamodni.Elgondolkodtató az is, hogy az Ödipális komplexus miként alakul ki és hogy dolgozik a női lélek legmélyén. Mindenkinek ajánlom a könyvet, aki hasonló csónakban evez, mert ők magukra ismervén megnyugodhatnak, nem egyedülálló a problémájuk. Ajánlom minden férfinak, aki előnyt kovácsol az Ödipális komplexusból, mert ők ha igényük van rá, jobban megérthetik kedvesük lelki történéseit. S ajánlom minden olvasó ember társamnak, akik színvonalas önéletrajzi regényt szeretnének olvasni.
További ismertetés a következőről Otthon a világban