Vörösmarty 1829-30 között írta hexameteres eposz-szerű költeményét, A rom-ot.
/Az irodalomtudományban máig rengeteg tanulmány jelent meg a művel kapcsolatban; én főként Zentai Mária
és Mesterházy Balázs tanulmányaira támaszkodva írtam meg a saját elemzésemet. (Mindkét említettelemzés a de-KON Könyvek sorozat A
rom címmel megjelent darabjában található, kiadta a Gondolat Kiadó, 2003.) Az elemzés nem kivonat!!!/
1.AZ ISTENEK: ROM ÉS VÉD.
Zentai Mária tanulmányában külön pontban tárgyalja az
ISTENEK szerepét A Rom-ban. Említésszinten tér
csak ki a mű keleti kultúrákhoz —főleg a hinduizmushoz—filozófiai és mitológiai szinteken fűződő kapcsolatára. A mű kezdősorában –– majd később is–– feltűnő Siva neve, és említése által megidézett léte a szövegben magyarázatra szorul, illetve magyarázhatja az istenek kapcsolatát, harcait, stb. Siva a hindu mitológia pusztító-megújító istensége: születésekor Rudra, „üvöltő” volt, aki nem volt képes uralkodni saját lényén: gonosz teremtményeket hívott a világra, stb., egészen addig, míg Brahma rá nem parancsolt: gondolkodjon el saját létezésének okáról, és aszerint használja hatalmát. Hosszú ideig tartó megtisztuló-álomszerű-aszketikus állapot után éledt csak újjá Rudra, immár Sivaként, a Jóga uraként is egyben. Rom istenvoltának legitimációját is
egy ilyesfajta magányos lét hozhatja el a műben, de csak miután látszólagos győzelmet aratott Véd felett. A győzelem azért látszólagos, mert azáltal, hogy egy alapvetőleg passzív isten a későbbiekben teremtésre vállalkozik, átveszi Véd szerepét is; győzelmének pillanatában azonban már azáltal, hogy elüldözte Védet, magáévá tette annak teremtő aspektusát. DE valójában Véd is egy passzív isten: bár a szövegből nem derül ki, mégis valószínű, hogy az őt körülvevő LAK/ottHONN léte nem az ő teremtő tevékenységének köszönhető. Zentai Mária szerint a Véd és Rom között dúló harc kimenetele nem kétséges, mivel a meghódítandó területen, amit eddig Véd birtokolt, csatájuk alatt „nehéz ónlábaival sétált el az óság”. Ha azonban Véd valóban rendelkezne teremtőerővel, képes lenne megállítani ezt a fajta pusztulást. A hindu templomok gyakori ábrázolásmódja a trimurti-ábrázolás: Siva-Visnu-Brahma istenek egyként való ábrázolása. Ebből kiindulva a mű egészéből hiányzik a Teremtő, Brahma jelenléte. Jelen van ugyanis Visnu: a Fenntartó-megtartó—Véd; Rom: pusztító és pusztítása nyomán megújításra képes Siva (közvetve Mesterházy Balázs tanulmányában is megjelenik). A rom világából
tehát még az istenek harca előttről hiányzik a teremtés; olyan, mintha egy másik világ ’gondoskodna’ ennek az álomvilágnak a fenntartásáról: ez a másik világ pedig lehet a szövegen túli világ, illetve magának a mű megírásának a világa: a valóság—ennek alapján tehát maga a művet író Vörösmarty vette át Brahma szerepét, és miután gondoskodott a szövegvilágba vándorló hős szövegbe helyezésével –– róla sem tudjuk, honnan jött, stb.; ez a hős is rögtön elaludt. Rom isten tehát csak az álmok szintjén képes a világteremtésre az amúgyis álomszerű-passzív világában, pusztító aspektusának (rom, orom, álom, rúna) előtérbe helyezésével pedig előre kijelöli az álmodott világok szükségszerű végét: a pusztulásukat.
2. AZ ÁLMOK
Rom isten pusztító aspektusából adódóan tehát az álmokban megálmodott világok is pusztulással érnek véget. Az álmok világai szinte emléktelenül váltják egymást a fiú álomlétében: nincsenek az egyes világok pusztulásához vezető levonható konklúziók, amiért a másik világot másképpen kéne működtetni; mindenhol csak valamiféle HIÁNYérzet lép fel, amit a következő világ pótol. Ugyanakkor az ifjúnak nincsenek emlékei; maga sem és Rom sem változik az időben; a műnek nincsen idősíkja, az álmok pl. tetszőlegesen felcserélhetők lennének. Hiányzik tehát a lineáris idősík, ahogy Mesterházy Balázs megjegyzi tanulmányában. Az időtlenség mellett a történet helyhezkötött: behatárolt Rom helye, a megvalósuló álmok is ugyanazon helyen teremtenek új világokat; ezek az új világok pedig egy SIVAtagos, romos –– tehát pusztulást, elmúlást sugalló –– helyen valósulnak meg; az álmokban megvalósuló világok ’tájleírásai’ is erre reflektálnak: a szöveg nagyrészében anagrammákba rejtve jelenik meg a „rom”, az „álom”, és a „halál”.
További ismertetés a következőről A rom