HARMADIK
Clarissa és Septimus története egy-egy pillanatra összefonódik a regény elején és végén is. Az autó-motívum egy rövidke időre egy dologra összpontosítja az utcán sétáló londoniak figyelmét, hogy aztán,mint egy pille<1>, tovatűnjön ez a pillanat és különböző gondolatokat, asszociációkat, érzéseket ébresszen a különböző emberekben. Az ezt követő repülőgép-motívum pedig már látszólag teljesen eltávolítja egymástól az embereket; a felszín alatt azonban mindkét történés esetében ott motoszkál valamiféle közös emlékezet, a félelem, amit a bizonytalan politikai helyzet és az első világháború utáni „szélcsend" okozott.Clarissa és Septimus esetében tehát két, látszólag nagyon különböző emberről van szó, ha a reakcióikat vizsgáljuk; valójában azonban Septimus Mr. Dalloway ’ellenképe’: az intellektus és az érzékenység megtestesítője, míg Mr. Dalloway maga a megtestesült „kiváló viktoriánus”: jó társaságba jár, előkelő barátai vannak és remekül irányítja feleségét.Septimus leírásában is felfedezhető néhány önéletrajzi elem: a görögül éneklő madarak és a munka, mint egyetlen menekülési lehetőség a súlyos depresszió és szkizofrénia elől már Virginia Woolf fiatal korában, első idegösszeomlása alkalmával is megjelent, mint lehetséges kiút.<2> Ugyanakkor a görög nyelv fontos motívum itt, akárcsak a könyvek, hiszen a görög jelképezheti a magánszférát: Virginia és testvére, Vanessa, apjuk viszonylagos engedékenységének és haladó gondolkodásának köszönhetően lehetőséget kaptak arra, hogy görögül tanuljanak és a görögtanulás ideje egyet jelentett a szabadság idejével is, hiszen addig sem kellett női kötelességeiket teljesíteniük.<3> Miglena Nikolcsina könyvében pedig a görögöt az anyai ősnyelv metaforájának tekinti.<4> A könyv-motívumra visszatérve, amit az előzőekben nem fejtettem ki: a könyv is ugyanígy a tudás férfiprivilégiumának egyik megtestesítője, ahogyan azt a Saját szobában is olvashatjuk, mikor a fiktív hősnő-lehet a kor akármelyik nőnemű lénye, a lényeg, hogy valamiképpen lázadó szellemű legyen (a narrátor személyének látszólagos mindegysége valójában éppen az ellenkező jelentést hordozza: Mary Seton, Beton vagy Carmichael<5> Woolf olvasatában valójában a feminizmus és a női függetlenség ’védjegyei’ voltak. Hogy miért fontos tehát a David Daiches tanulmányában kiemelt tökéletesen megszerkesztett időkoncepció: szerintem nem azért, mert Virginia Woolf még iskolás módon gyakorolta volna a ’tudatfolyam’-technikát és nem azért, mert így akarta volna az olvasó számára könnyebbé tenni az olvashatóságot; szerintem inkább itt arról van szó, hogy a hangsúly nem azon van, hogy egy nő egy napjáról szól a regény, hanem hogy egy nő egy napjáról, az időhatárok pedig azért fontosak, hogy mi is szembesüljünk egyrészt azzal, hogy akár egy nap alatt (és egy élet alatt) milyen benyomások érhetnek egy nőt az őt körülvevő világról. A regény során folytonos időközönként megszólaló órák, harangok, stb. nem csak arra szolgálnak, hogy a szereplőket szembesítsék az idő múlásával, hanem az olvasót is; és itt most nem arra gondolok, hogy egy gondolat kibontása alatt eltelhet mondjuk negyed óra, ugyanakkor többféle történés az anyagi síkon lejátszódhat ugyanennyi idő alatt,és hogy ez adja a tudatregény ’savát-borsát’; hanem arra, hogy ezalatt az egy nap alatt különféle metaforák során átvezetve (könyv, görög, üveglap<6>) az olvasó újraéli Mrs. Dalloway és a regény többi nőalakján keresztül a fallikus társadalomban élő univerzális Nő történetét is. Septimus és Clarissa jóval közelebb állnak egymáshoz, mint Mr. Dalloway-hez. A köztük lévő különbség ez esetben nem a klasszikus férfi-nő oppozícióból adódó nemi különbség, hanem–bármilyen furcsán is hangozzék– az anya és lánya közti generációs szakadék egyik megnyilvánulási formája, hiszen Septimus maga is Virginia Woolf, az írónő lényének egyik aspektusa; példa erre a görögül beszélő madarak, amit Woolf maga is megélt. Septimus érzékenysége és a világ iránti érzéketlensége valamiféle androgenitást sugall, ha a férfi-nő különbség ősidőkből származó oppozíciójára gondolunk: magában foglalja a nőinek tulajdonított metafizikai érzékenységet és testi valójában a férfiasságot, bár ez a férfiasság meddő férfiasság, hiszen Reziának az egyetlen menekülési lehetősége éppen a gyereknemzés lenne–Olaszországban hasonló hagyománya volt és van a családnak–, de Septimus maga nem érdeklődik a testiség iránt. Adott tehát egy férfiszereplő is a regényben, aki a múltban férfi volt: harcolt a háborúban, de az itt szerzett negatív tapasztalatok felerősítették lelke feminin aspektusát, és innentől kezdve (idegösszeomlás és őrület) inkább női szereplőként van jelen a regényben; halála előtt közvetlenül pedig már nőies foglalkozást is talál magának: feleségének segít kalapokat készíteni. Septimus azonban a regényben nem csupán egy aspektusát jeleníti meg az írónőnek, hanem ő maga a meglátásaival és a gondolataival a Filozófia, azon belül is a William James által képviselt pragmatikus filozófia megtestesítője, melynek központi kérdése az igazság és valóság kapcsolatának fejtegetése.<7>
<1> Virginia Woolf írásművészetére igen jellemző motívum, amely-többek között- az idő viszonylagosságát (is) szimbolizálhatja.
<2> In: Bécsy Ágnes: Így élt Virginia Woolf.
<3> Virginia Woolf: Egy jó házból való angol úrilány-Önéletrajzi írások. 124.o.
<4> Miglena Nikolcsina: Jelentés és anyagyilkosság. Bp., Balassi Kiadó, 2004. 106.o.
<5> Virginia Woolf: Saját szoba. Bp., Európa Könyvkiadó. 1986. 7,o.
<6> Az üveglapon keresztül látni a világot metafora ugyancsak jellemző és visszatérő elem Virginia Woolf műveiben: azt példázza, hogy az igazság és a valóság, vagy éppen egy másik ember mennyire elérhetetlen, ’mintha üvegfalon keresztül néznénk a világot’.
<7> http://www.enc.hu/1enciklopedia/fogalmi/filoz/James.htm
További ismertetés a következőről Mrs. Dalloway