A brazil író ezzel a regényével szerzett nemzetközi ismertséget.Ez a mese egy spirituális utazás önmagunk legmélyére -ahová
nagyon sokan nem jutunk el- titkos tanításokon keresztül. Most az egyik tanítást osztom meg veletek.Az Alkimista egy könyvet lapozgatva talál rá Narcissus történetére,aki egy tó tükrében nézegette magát naphosszat.Annyira beleszeretett
saját magába,hogy az egyik reggel beleesett a tóba és megfulladt.Azon a helyen,ahol a baleset megtörtént virág nyílt,melyet a tragikus sorsú fiatalember neve ihletett meg. Csakhogy a történet itt még nem fejezõdik be, a szerzõ továbbviszi a mesét. A fiatalember halálakor az erdõi istennõi megtalálták a tavat,amelynek elõzõleg friss vizét a tó könnyei sóssá változtatták."Miért sírsz"-kérdezték az istennõk. "Siratom Narcissust"-felelte a tó. "Nem meglepõ,hogy siratod õt"-mondták,"mert mi
mindig üldöztük õt az erdõben,egyedül Te csodálhattad meg a szépségét egész közelrõl." "De...szép volt vajon Narcissus?"-kérdezte a tó. "Nálad jobban ki tudná?"-csodálkoztak az istennõk. "Hiszen folyton a partodon csodálta magát!" A tó elcsendesedett egy kis idõre,de végül azt mondta:"Siratom Narcissust,habár a szépségét soha nem vettem észre. Azért sírok,mert akárhányszor mellettem térdelt, szemei mélyén a saját szépségemet láttam visszatükrözõdni." "Micsoda gyönyörû történet"gondolta az Alkimista.
Ehhez hasonló tanítások várnak rád a mûben,ahol a szellemi vezetõd az Alkimista lesz. Utadat magadnak kell mindig járnod, de Õ a háttérben maradva mindig segít,ahogy a regény fõhõsével Santiagoval,a pásztorfiúval is teszi. Csak akkor kezdd el olvasni,ha van elég idõd és bátorságod szembenézni saját magaddal.