Mikes legfontosabb
és legnépszerűbb munkája
ez a 207 levélből álló sorozat, amelyet csak jóval a halála után adtak ki nyomtatásban. Mikes a fejedelem hűséges embereként írta őket, és fejedelmükkel, II. Rákóczi Ferenccel a Márvány-tenger parti Rodostóba száműzött magyar kolónia negyvenegy évét foglalja magába. Az emlékiratokat, leveleket és vallási elmélkedéseket író fejedelem munkái nem mutatnak
közvetlen hatást Mikes leveleivel (Mikes amúgy sem volt a fejedelem közvetlen bizalmasa), hanem inkább a francia udvarban valószínűleg megismert kortárs levélgyűjtemények (Roger Rabutin Comte de Bussy és Marie de Rabutin-Chantal Marquise de Sevigné levelezése) stílusának nyomai fedezhetők fel rajtuk: gondolatmenetei és érzései sok párhuzamot mutatnak ezekkel. Erre a hatásra utal az is,
hogy Mikes, akárcsak francia előképei, bonyolultan kezdi és végzi a leveleit, és gyakran elmélkedik a lélekről, a vallásról és az olvasás szeretetéről. A másik, immár közvetlen hatást az
erdélyi emlékírók gyakorolták Mikesre, aki tökéletesen magáévá tette az erdélyi fejedelmi udvar könnyes, szép, társalkodó stílusát. Mikes kivételes eleganciáját és egyediségét azonban nem is ez, hanem inkább a szellemes fordulatokkal és találó metaforákkal teli székely nyelv alkalmazása adja.A levelek megszólítottja fiktív személy, egy bizonyos P. E. grófnő, Mikes képzeletbeli nagynénje, akit magányában művelt, vidám, tökéletes levelezőpartnernek tett
meg; beszélget vele, udvarol neki, értekezéseket ír számára a nőnevelésről, a vallásról, a történelemről, és, ami a legérdekesebb, megosztja vele mindennapjainak eseményeit. Mikes a boldogtalan száműzetésben is megtartja kötelező jó kedélyét, játékos, könnyed, elegáns hangvételét, és ez adja a levélciklus legfőbb összekötő erejét: az ember valóban úgy érzi, hogy valóban zajló társalgást hallgat. A levelekből igazi regény bontakozik ki, az anekdotákat, beszámolókat, történeteket, pletykákat, útleírásokat, néprajzi értekezéseket és személyes élményeket a narrátor rokonszenves, érzékeny és humoros alakja tartja egybe, aki őszintén tiszteli és szereti a fejedelmet és egész életében elveszett hazája után vágyakozik. Rákóczit szinte apjának tekinti, akit önkéntesen követett a száműzetésbe; nem tudhatta, hogy fejedelmének halála után sem láthatja meg többé szülőföldjét.Mikes összetett lényében és sokfelé hányatott életében az alapvető, a legfontosabb mégis az erdélyi származás. Mikes volt a legerdélyibb erdélyi, talán éppen azért, mert hazája földjét egy hosszú életen át nem láthatta viszont, csak messziről, hegyek ormáról, a köpönyegét. Egyik levelében meg is írja a képzeletbeli nagynénjének, hogy “úgy szeretem Rodostót, hogy elnem felejthettem Zágont.” Mindig székelynek mondta magát és nem magyarnak, fordításait székely nyelvre fordította, ha az erkölcsi posztulátumot érezte önmagában, akkor mindig a nemes erdélyi vér szólalt meg benne, s mindhalálig az erdélyi asszonyokat vallotta legszebbnek. Benne teljesedik ki az erdélyi szellem önmaga felé forduló, önmagát tanulmányozó iránya, az individualista Erdély legfőbb irodalmi mondanivalója, és mély vallásosságnak meg széles humánumnak az a szintézise, ami szintén erdélyi hagyomány Dávid Ferenc óta.
További ismertetés a következőről Törökországi levelek