Szóló
Egy éve hunyt el Osztovits Levente, az Európa
Kiadó igazgatója, szerkesztő, műfordító, dramaturg, irodalomtörténész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
A Könyvhétre megjelent Szóló című kötete, rádiós jegyzeteiből készült válogatás. Ezekből az ötperces írásokból
Egy teljes emberi élet rajzolódik ki előttünk. Magáról ír, de oly módon, hogy a főszereplő mégsem ő,
hanem az őt körülvevő emberek, helyek, események, tárgyak.
Az 50-es években a szerző egy katolikus gimnáziumban tanult Győrött. Több írásában is emléket állít Bencés paptanárainak, akik meghatározó szerepet játszottak egy tudásra éhes kamasz életében.
Őszintén vall élete nagy szerelméről, a könyvről s léha barátnőjéről, a keresztrejtvényről
meg a néma angyalokról, „akik” a könyvespolcon sorakoznak.
Az íróval együtt elgondolkodhatunk azon, milyen is legyen egy alapkönyvtár s, hogy minden embernek meg kell találnia a „saját könyvét”.
Többször is ír kutyáiról, akik türelmesebb, megértőbb emberré tették.
Olvashatunk az ünnepek, s az otthon melegének fontosságáról, tanári dilemmáiról, kedvenc osztályáról, hamvazószerdai és pünkösdi gondolatokról, különböző kertek emlékképeiről, bizonyos helyek (Tusnádfürdő, Korond, Csíksomlyó) kisugárzásáról.
Biztosan, sokan vannak, akikben hangulatos emlékeket ébreszt a rádió zöld macskaszeméről szóló fejezet.
Aztán együtt szomorkodhatunk azon, hogy ebben az évben, hosszú idő után, talán először Osztovits Levente nem érkezik meg – a vendéglátók által annyira kedvelt -szentendrei lókolbásszal, aszúval és Unicummal felpakolva, Kundera mester és felesége párizsi otthonába egy jó, kis beszélgetésre.
A válogatás szép befejezése Consuelo de Saint-Exupéry leveleinek története.
Az Európa Kiadónál megjelenő
könyvek mindig magas szintű irodalmi, kulturális és nyelvi értékeket képviselnek. Osztovits Levente nagy tudással, jó szemmel, jó ízléssel, a klasszikus értékeket őrizve, de az új hangokra nyitottan vezette a kiadót. A hajdan tiltottnak minősített irodalmi csemegék leghamarabb az Európánál jelentek meg. Ezekből a jegyzetekből nem elsősorban a kiadóigazgatót ismerhetjük meg, hanem a magánembert, bár a kettő nem biztos, hogy különválasztható. Egy őszintén és mélyen hívő, elkötelezett
ember alakja áll előttünk, aki hitt Istenben és hitt a munkájában, abban, hogy ő egy közvetítő az irodalom és az olvasó ember között. Ahogy egy tanulmányában írta, az igazi literátor olyan ember, aki nem az irodalomból, hanem az irodalomért él. Ő igazi literátor volt.
További ismertetés a következőről Szóló