A kivonat tömören: Albert Györgyi partnerkapcsolatai.
Sikerkönyv, botránykönyv.
Benyomásaim bővebben:
Sokan gusztustalannak tartják.
Egyes szereplők mentalitása, árulásai, az emberi szenny valóban gusztustalan. De a könyv maga nem. Albert Györgyi szennyest tereget? A szennyessel
azt szokták tenni.
Bátorság kell a történetek nyílt vállalásához.
A szerző életérzését osztom, annak ellenére,
hogy fényévekre vagyok tőle szexuális nyitottságban, s férfikapcsolatainak száma tekintetében egyaránt. Ennek ellenére előttem is hasonló kép sejlik fel a férfi-nő kapcsolatok terén, mint a szerző előtt.
Semmi kivetnivalót nem látok abban, hogy nagykanállal ette a férfiakat.
Hajlamos lennék azt gondolni „kívülről”, hogy a szerző pörgős magánélete az átlagember életénél színesebb, érdekesebb, gazdagabb
és ezért boldogabb is lehet. Lehet, hogy színes,
csak épp olyan borzalmas árnyalatokkal van tele, amelyek kívülről nem látszanak. Lehet, hogy érdekesebb, de finoman szólva is, epekeserű ez az érdekesség.
Hozzászólásokban gyakran teszik föl a kérdést: miért nem szedi össze magát? Hát talán föl kéne próbálni a „cipőjét”, vajon milyen lehet, amikor a partnerük szétveri a fejüket. Vajon utána mennyire lesznek könnyedek? Kb. mintha a tolószékben ülőnek mondanák, szedje már össze magát. Talán a korai lelki sérülések már lehetetlenné teszik. Nem tudom, hogy vissza lehet-e nyerni a lélek épségét a testi-lelki megaláztatások után. A maradandó lelki károsodás nem hiszem, hogy sokkal könnyebb, mint a maradandó testi sérülés, viszont láthatatlan, s ezért megérteni is nehezebb.
Albert Györgyi nyitottságával, ragaszkodásaival, kockáztatásaival úgy látom nem nyert semmit, viszont irgalmatlan sokat veszített. Itt első sorban az abortuszai miatti önvád és a mostanra megváltoztathatatlan meddőséget hoznám példának, de még sok mást is sorolhatnék.
Leginkább a konklúzióval van bajom.
Írjunk elő férfiaknak, s nőknek boldog és kiegyesúlyozott gyerekkort!? Nagyszerű. Viszont lehetetlen. Tehát maradnak a jövőbeni hasonló esetek, azaz "csak" az alábbi problémákat kellene megoldani: családon belüli erőszak, hűség-hűtlenség, árulás, szeretet és/vagy ráció, merev nemi szerepek, meg mittudomén még mi.
A Popper Péterrel készült, 2007. aug. 8-ai, 168 órában megjelent interjú jutott eszembe. Igaz, ez
inkább a történelemre vonatkozik, jómagam azonban az egyéni tragédiák kapcsán is látni vélek analógiát. Popper egyre inkább igazat ad Pilinszky Jánosnak, aki szerint rettenetes kárt okoznak a pszichológusok a társadalomnak, mert azt hirdetik, minden probléma megoldható, miközben a problémák zöme nem oldható meg. Épp ezért, mindenkiben létrehozzák azt az érzést, csak ő olyan seggfej, hogy képtelen úrrá lenni a szexuális problémáin, a különböző konfliktusain. Pilinszky szerint az életben nem problémák és megoldások vannak, hanem tragédiák és ezekhez irgalomra van szükség. Popper manapság úgy érzi, hogy egyre inkább igazat ad Pilinszkynek, ő maga is egyre kevésbé hisz a megoldásokban, a toleranciában igen, az elfogadásban igen, az irgalomban igen.
Én meg már nem tudom kinek adjak igazat, van-e megoldás, vagy csak elfogadás és irgalom van.
A történetek elmondása, a szennyes kiteregetés talán mégis segíthet, legalábbis azoknak, akik hasonló cipőben járnak, ugyanis azt érezhetik, hogy nem ők azok az egyedüli szerencsétlenek a Földön, akik bizonyos problémákkal küszködnek.
A többieknek marad az empátia, vagy az empátia hiánya.
További ismertetés a következőről Miért pont ők? A férfiak fogságában