Faludy György: Pokolbéli víg napjaim
Faludy Györgyöt aligha kell bemutatni a magyar olvasóknak. Jóllehet a rendszerváltásig ki sem lehetett ejteni a nevét, 89 után gyakran találkozhattunk vele a lapokban, vagy a TV képernyője előtt.. Ki ne látta volna a bozontos fehér hajú, még kilencven éves korában
is pajkosan csillogó szemű költőt, írót. Ő volt a magyar Villon, a nagy vagabund költő, akinek életében valóban mindig jelen volt a "szellem és a szerelem", vagy ha úgy tetszik
az erotika is. Fiatal korától kezdve volt benne némi extravagancia, mindig gyűlölte a konvenciókat, szerette a polgárpukkasztást. Hosszú élete során átélte a század valamennyi borzalmát, és talán éppen a rá oly jellemző derű, és irónia, segítette át minden szörnyűségen.. Így a pokol mellett a mennyországot is mindig meg tudta teremteni magának. Ehhez
nem is kellett sok, többnyire elég volt egy szép nő - néha férfi - vagy egy jó könyv, de ha éppen semmi sem volt elérhető számára, akkor "csak" a gondolatai.
Rendkívül viharos életet élt. Erre főként a XX. század történelme, de részben kalandkereső egyénisége is késztette. Életének állomásai közé tartozik Franciaország, Magyarország, Marokkó, Afrika, az Egyesült Államok és Kanada, majd ismét Magyarország. Hol a háború borzalmai, hol az ötvenes évek szörnyűségei elől kellett menekülnie. A legborzalmasabb azonban a recski fogolytábor volt. Ez jelentette számára az igazi poklot.
Önéletrajzi műve a harmincas évek végétől Recskig mutatja be életét.
Megismerkedhetünk benne a párizsi emigráció éveivel, ahová a
nácizmus elől menekült, majd Franciaország német megszállása után tovább kellett utazniuk Dél-Franciaországba, később pedig Marokkóba. Afrikából az Egyesült Államokba kerül, ahol barátai várják, munkához segítik, de ő önként beáll az amerikai hadseregbe. A sors iróniája folytán éppen a Habsburg légióba kerül. Majd ennek feloszlatása után visszatér a romokban heverő Magyarországra. Belép a Szociáldemokrata Pártba és amikor Magyarországon egymás után tartóztatják le az embereket, végül rá is sor kerül. A mű dokumentumszerű, legdrámaibb részei ekkor kezdődnek A recski fogolytáborról írt vallomásában megrendítő emléket állít fogolytársainak. Az anekdotázó hang is komorabbá válik. Ez a regény legszebb, legdrámaibb része. Itt már nem kalandról van szó, hanem igazi tragédiáról.
A műben számos ismert személlyel találkozhatunk..Bepillantást enged magánéletébe is, amelyben könnyű kalandok, és nagy szerelmek, őszinte érzések, emberi tragédiák is megelevenednek. A mű olvasása közben feltárul előttünk a XX. század egész történelmi palettája. Háború, kitelepítések, koncepciós perek,
internáló táborok és nem utolsó sorban a XX. század szellemi irányzatai.
Azonban a legnagyobb borzalmakról is úgy tud írni, hogy ne legyen úrrá rajtunk az elkeseredés, a kilátástalanság érzése. Sohasem veszítette el humorát, nem vált megkeseredett, gyűlölködő emberré. Mint egy XX. századi Odüsszeusz az emberi leleménnyel és a szellem erejével mindig át tudta lépni azokat a poklokat, amelyeket az emberiség teremtett magának.
Lebilincselő olvasmány. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki jobban szeretné megismerni a közelmúlt történelmét.
További ismertetés a következőről Pokolbéli víg napjaim