Életem Picassóval
Francoise Gilot önéletrajzi könyvében a Picassóval eltöltött éveit írja le.
Kilenc évig
volt a nagy
spanyol festő élettársa. Ez
az időszak volt Picasso legtermékenyebb korszaka. Amikor 1943-ban megismerkedtek, Picasso 61 éves volt, és már túl volt néhány házasságon. Nevét mindenki ismerte, aki kicsit
is járatos volt a képzőművészetben. Francoise mindössze huszonegy volt, és akkor indult a pályán. A nagy korkülönbség
azonban egyáltalán
nem zavarta kapcsoltukat. Picasso karizmatikus egyéniségének, kirobbanó életerejének, magabiztosságának, és persze hírnevének - kevés nő tudott ellenállni. Francoise-t is teljesen lebilincselte. Kezdetben próbálta ugyan ész érvekkel lebeszélni magát kapcsolatukról, ez azonban nem sok eredménnyel járt. Sokáig élt a nagy művész bűvkörében, akitől, sokat tanult, bár később büszkén vallotta, hogy "saját jogon lett festő .Kapcsolatukból két gyermek is született. Az évek múltával azonban egyre inkább úgy érezte, hogy bezárult körülötte a világ. Nem élhetett örökké a nagy művész árnyékában. Bizonyára mindvégig elviselte volna, ha egy kicsit több megbecsülést, szeretetet kapott volna párjától. De egyre gyakoribbak lettek a megaláztatások. Picasso különben sem volt a gyöngéd szavak embere. Hosszas vívódás után végül elszánta magát a szakításra. Ő volt az egyetlen nő, aki ott tudta hagyni Picassót. Nem volt benne semmiféle harag, mindvégig tisztában volt azzal, hogy rendkívüli ember társa lehetett, de azt is tudta, hogyha még valamit kezdeni akar az életével, el kell válnia tőle..
A könyvben közelről láthatjuk a nagy művészt - zsenialitásával és rigolyáival együtt, de sokat megtudhatunk a festészetről, a kortárs művészek, Matisse, Henri Rousseau stb. életéről is.
Francoise Gilot személyében pedig egy nagyon rokonszenves, nagyon őszinte embert ismerhetünk meg, aki megérdemli, hogy ne csak Picasso társaként ismerjék.
További ismertetés a következőről Életem Picassóval