Arról az íróról szól ez az érdekfeszítő történet, akinek " a toll nem íróeszköze volt, hanem kedves játéka...." írta
róla Kosztolányi Dezső. A boldog ember pokoljárt ember volt. Kétszeresen harcolt meg minden életadományért, életajándékért: Érte, Ilonáért. Kétség nem fér hozzá, néha az élet keverhető a pokollal, csakhogy az előbbi jutalma az elfogadás, az írás, a szeretet, a szerelem és megbecsülés. Ferenc Józseftől vehette át a Szent István rendet, egyetemi díszdoktorrá avatták 1910. május 16-án. Ám "az elfáradt szív, az elhasznált tüdő felmondta a szolgálatot ," s mint " Illés próféta ...lángszekéren, elevenen az égbe" vágtatott. Ő még egyszer nem juthatott a pokolba, mivel a földi poklon túljutott, eleve az égbe váltott örökös páholyt.