Te tovább mondhatod…
Molnár János: Az 1956-os forradalom Szegeden és Algyőn. Móra Ferenc
Múzeum, Szeged, 2006. Molnár János, egy algyői származású munkásember, aki jelen volt a szegedi tüntetéseken 23-án és 24-én, látta vonulni az orosz tankokat, ott állt előttük a hídon, részt vett a kendergyár előtti kézitusában, később pedig az algyői Ideiglenes Forradalmi Bizottság elnök-helyettesének választották, nem kis részben Szegeden szerzett „forradalmi tapasztalatainak” köszönhetően, ez a Molnár János élete alkonyán tollat ragadott és megírta
emlékeit. A szerző 1956-ban, Algyőn oroszlánrészt vállalt abban, hogy megelőzzék az atrocitásokat, elkerüljék a népharag nemkívánatos megnyilvánulásait. Mindemellett jellemző a korra és szereplőire, hogy Molnár János – mint Zombori István történész írja – „szabadidejében volt forradalmár”, ugyanis a forradalom napjaiban is ledolgozta társaival munkaidejét a munkahelyén, s csak azután „vetette bele magát az eseményekbe”…
Évtizedek elteltével Dr. Kardos Mihálynak, Algyő egykori plébánosának biztatására fogott hozzá emlékei lejegyzéséhez. Elmesélte, miként vált repülőgép-szerelőből (Algyőn az 50-es években még működött az a repülőtér, amely a jelenlegi szegedi reptér jogelődjének tekinthető, s amely központi épületeit és hangárját ma turisztikai célokra hasznosítják) B-listás kőfejtővé Oroszlányban, hogyan került onnan vissza Algyőre, s miként lett áztató a szegedi Kendergyárban, majd leírta 1956-os emlékeit. Memoárjainak ezen utóbbi részét jelentette meg a Móra Ferenc Múzeum Múzeumi Tudományért Alapítványa Dr. Zombori István szakmai és erkölcsi, valamint az algyői önkormányzat anyagi támogatásának köszönhetően.
Zombori István történész, a könyv felelős kiadója írja: „Molnár János érdekes, őszinte visszaemlékezése saját, szubjektív emlékeit a levéltárak konkrét adataival egészíti ki. Munkája értékes, sok újat közlő alkotás, amelynek jelentőségét fokozza, hogy az 56-os visszaemlékezések java része értelmiségiek munkája, sajátos látásmódjukkal, megközelítésükkel. E mű szerzője viszont fizikai munkásként került a forradalomba, ez határozza meg emlékeit is, de szintén ez adja az írás különleges értékét. Ezért tartottuk fontosnak, hogy ne maradjon az asztalfiókban, hanem legyen közkinccsé.” És erre mintegy feleletként, Zombori szavait voltaképpen megerősítve vall Molnár János a visszaemlékezés bevezetőjében: „Ez a leírás csak egy az én nézőpontom, illetve a saját magam átélt epizódjait mutatja be. Mások ugyanezeket másként láthatták, illetve élhették meg. Ezért mindenkinek meg van a lehetősége, hogy leírja, illetve nyilvánosság elé tárja a saját megélt történetét.” S nem sokkal később, 1956.
október 23-ára emlékezve így folytatja: „Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi.” Utána pedig in medias res belevág a szegedi és algyői események elmesélésébe. A mesén érződik, hogy a mesélő próbálja irodalmi igényeket figyelembe véve elmondani történetét (kvázi regényt ír, amint az a fentebb idézett kliséből is látható), ám ez a történet akkor lesz igazán jó, élvezhető és érdekes, amikor megfeledkezik erről a prekoncepcióról, amikor nem próbálja regénnyé emelni a „sztorit”, hanem hagyja, hogy az élje a maga életét.
A szövegen, ennek megfelelően, s ahogyan előszavában Zombori István is jelzi, érezhető, hogy a megformáltság, a narratíva szabatossága, pontossága, „szépsége” tekintetében egy kívülálló alkotása. Míg ha a szöveget úgy tekintjük, ahogyan jelen esetben (és általában) kell, vagyis történetként, úgy elmondható, hogy ezen a történeten átsüt a mesélő, aki nagyon mély, személyes beszámolót ad mindarról, amit át- és megélt, nézőpontja szinte egyetlen pillanatra sem a külső szemlélőé, hanem mindvégig a résztvevőé, aki belülről lát és belülről láttat. Molnár János keresetlenül őszinte, nem próbálja elkerülni a konfliktusokat, nem próbál elbújni az értékítélet elől sem, nem szépít, nem retusál. Olyannyira nyíltan beszél, hogy az eseményekben pozitív és negatív szerepet vállaló személyeket egyaránt teljes nevükön említi, vállalva ennek minden (elsősorban erkölcsi) kockázatát. Egy olyan ember beszél, aki hisz az igazában. Ahogyan, több ezer társával együtt, 1956-ban is rendületlenül és rendíthetetlenül hitt abban, hogy amit cselekszik, az helyes.
Molnár János könyve egy komplex egyéni történelem legfontosabb, legmeghatározóbb állomását mutatja be, s az efféle egyéni élményekből, emlékekből állhat össze egyszer az az 1956, ami beköltözik a magyar köztudatba, ahogyan beköltözött 1848…