• Előfizetés
  • ‎Mi az a Shvoong?‎
  • Bejelentkezés
    Bejelentkezés
    Jelszó megjegyzése Elfelejtette a jelszót?

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on

.

Shvoong kezdőlap>Könyvek>Gyermekirodalom>Nagy Benedek Elek meséskönyv

.

Nagy Benedek Elek meséskönyv

írta : Aamin    

Szerző: Benedek Elek
   Benedek Elek 1859. szeptember 30.-án Székelyföldön látta meg a napvilágot. Elemi iskoláit Kisbaconban járta,
a későbbiekben pedig Székelyudvarhelyen készült egyetemi tanulmányaira. Budapesten bölcsész szakon tanul, tanárnak készül, de lelke mélyén már bontakozik a briliáns író.
   Diákévei alatt mutatja meg az általa összegyűjtött népköltészeti alkotásokat Gyulai Pálnak, a híres kritikusnak. A székely népköltési gyűjtemény osztatlan sikert arat, ekkor felhagy tanulmányaival és újságírónak áll.
   Nevéhez fűződik az első magyar ifjúsági könyvsorozat, mely a Kis Könyvtár címet viselte. Átdolgozta Az Ezeregyéjszaka meséit, a Grimm történeteket, valamint verseket és színdarabokat is írt.
   Ám számomra mégis az 1885-ben megjelent Székely Tündérország tűnik a legmaradandóbb alkotásnak, mely már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hiszen ki ne hallgatta volna gyerekkorában visszafojtott lélegzettel Benedek Elek történeteit, melyek a magyar mese és mondavilág csodákkal teli országába kalauzolja el az apróságokat. Varázslatra szomjazva vártuk esténként a népi hagyományokra épülő történeteket, melyek ősi és mély bölcsességükkel irányt mutattak a felnőttek különös világába is.
   A Nagy Benedek Elek meséskönyv ezekből az alkotásokból tartalmaz egy csokorra valót. Fellelhetjük benne A gyémántkrajcárt, A két bors ökröcskét, A kacor királyt és a Három kívánságot is. A könyvben egyetlen fehéren hagyott foltocska sincsen, hiszen a zseniális illusztrációkat Vida Kata készítette. Így a kisebbek is könnyedén belekapaszkodhatnak a mesék fonalába, miközben vizuális kiegészítést kapnak a könnyebb szövegértéshez.
Kiadás kelte: június 25, 2007
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5

Bookmark & share this post

.