Varró Dániel verses meseregényét kinyitva, rögtön
egy térképet
találunk. Egy többé kevésbé hiteles térképet, a XII. kerület egy
kicsiny
kis részletérõl, épp akkoráról, amekkora egy
arra lakó harmadik
osztályos gyermek számára a világ. Hátra lapozva pedig a kép
folytatása, a tarka-barka mesebirodalom: a realitás áttûnik az
irrealitásba, a szûkre szabott valóság a fantáziában kitárul. A
realitás
és a mese - a térképen beazonosítható helyszínek szerint -
keveredik a történetben, akárcsak az idõ, azaz a múlt és a jelen. Az
idõ a leghuncutabb. Több szinten is megtréfál bennünket. A
történet nem
az elején kezdõdik, hanem a közepén, ahová az elejérõl haladva majdan
újra eljut, és az olvasó örömmel jön rá: "ja, errõl már volt szó".
ez a
kanyargás többször megismétlõdik, mely ugyan odafigyelést igényel, de
inkább örömet okoz, mint bosszúságot, legfeljebb kis hallgatóinkat kell
néha emlékeztetni erre-arra, bár ezt többnyire
maga a szerzõ is
megteszi. A cselekmény menete hagyományos, hisz van benne fõhõs, aki
elindul megkeresni az eltûnt-elrabolt (király)leányt, hosszú útja során
próbákat kell kiállnia, míg küzdelmeit - külsõ és belsõ akadályokat
legyõzve - végül siker koronázza. A történet nem siet, arra tanítja a
mai olvasót vagy a kis mesehallgatót, hogy élvezze ki minden percét,
adjon idõt örömnek, bánatnak, és legyen türelme gyönyörködni a vers
ritmusában, rímeiben is. A hagyományos, olykor idõmértékes verselés; az
ókori eposzi forma (a maga sajátos kellékeivel!) pedig a mai gyerek
hétköznapi világának kellékeit rejti. Igy kaphat ebben a mesében helyet
az e-mail, az sms, a számítógépes vírus, és ezek nyelvi párhuzamaként a
legfrissebb és az elmúlt generációk szlengje. Ez azonban cseppet sem
zavaró, a régi és az új ötvözete harmónikus egészt alkot a Varró Dániel
teremtette világban.
És miközben a történet halad a gyermek szintjén, a felnõtt kedvére
barangolhat az irodalomtörténeti utalások számtalan fajtája között, mik
többnyire igen humorosak. A humor amúgy is fontos kelléke a mûnek.
Nevet a gyerek, nevet a szülõ. Noha nem biztos, hogy pont ugyanakkor és
pont ugyanazért. A kutyanyelven azt olvassuk: 3-99 éves korig. És
valóban szól ez a mese kis maszatoknak és nekünk, felnõtteknek
egyaránt, a maga sokszínûségével, sokoldalúságával. Mégha sokszínûsége
olykor túlzásnak tûnik is, hisz mintha ebbe az üresség is beleférne.
Mintha Badarország csupán azért született volna meg, hogy a badar,
önmagáért való nyelvi leleménynek helyt adjon. Mindazonáltal érdemes
Muhi Andrissal együtt végigvándorolnunk a kalandok során, amelynek
végén a két harmadikos hõs - Andris és Janka - újra egymásra talál a
múlt kétségeit elsöpörve, e szavakkal: "Hülyék voltunk mi, tök hülyék."
- És valljuk be, néha mi felnõttek is erre a vallomásra kényszerülünk.
További ismertetés a következőről Túl a Maszat-hegyen