A regény egy nő életét mutatja be vázlatosan, mely
azonban elég a teljességhez. A bemutatott élet szokványos abban a tekintetben, hogy meghatározó tényezője az ismeretlen utáni vágyakozás. A regény főhőse – Jeanne – zárdában nevelkedik, majd a zárdát elhagyva megismeri a szerelmet, később az anyaságot, és végül szembesül a halállal is. Bátran állítom, hogy mindeme tapasztalás merőben másként érkezik Jeanne életébe, mint ahogyan ő azt korábban homályosan elképzelte. Talán épp ez lenne az értelme az életnek? Ha így is lenne, Jeanne gyenge az élethez. Ha tehetné, leülne a virágos rét közepére, és
sírna, sírna, sírna – egészen addig –, míg el nem érné a könnyű
halál. Nem teheti ezt, mert nem lehet ilyen könnyen meghalni. Jeanne tehát nem tehet mást, minthogy él. Az életben mindig vannak biztos pontok, melyekbe kapaszkodhat az ember. Jeanne életében sincs ez másként. Azonban Jeanne esetében nem a könnyed fogódzkodás jellemző, hanem a görcsös
ragaszkodás. E ragaszkodás elsődleges tárgya a tulajdon fia, Paul. A kis Paul az, aki átmenetileg vigasztalást ad Jeanne számára férje – Julien – okozta keserűségére. Jeanne ragaszkodása fiához, saját múltjának kellemes és szép pillanataihoz azonban túlzott. Elég, ha felidézzük jellemző időskori éjszakáit: „Együtt volt apussal és anyussal, mint régen... Végigélt elfelejtett, elmúlt dolgokat... És minden ébredése után sírt."A szolgálónőjének – Rosalie-nak – hasonlóan küzdelmes
élete volt, aki azonban nem hagyta úgy el magát. Talán azért nem, mert nem tehette. Mondhatjuk vajon, hogy Jeanne élete önkéntes
szenvedés, mely szenvedés ellen nem tesz semmit azon kívül, hogy a múlt boldogságába vagy a jövő ígéreteibe menekül? Elgondolkodtató, hogy vajon mire gondolhatott Rosalie, mely után végül ezt mondta ki: „Látja... az
élet nem olyan jó... De nem is olyan rossz, amilyennek hisszük."
További ismertetés a következőről Egy asszony élete