Müller Péter Kígyó és kereszt című művében idézi fel Gogol alakját.
Nyikolaj Gogol 1809-ben született Szorocsinciben.
Apja, Vaszilij Janovszkij földbirtokos. A névhez a Gogol ragadványnév társult, mely hegyes orrú, nagy csőrű madarat, szó szerint kercerécét jelent.
A leendő író bántóan hegyes, nagy orral született, s ez életének komoly komplexumává vált. Gogol hitt a névmágiában, abban, hogy az ember neve, külseje és jelleme között összefüggés van. Nem véletlen, hogy hőseinek beszélő nevet ad. Úgy érezte, hogy a neve és az orra nemcsak előnytelen külsőt jelent. hanem lényének belső torzulatára is utal.
Nyikolaj Gogol fojtogató, szellemgyilkos atmoszférában nőtt fel,
I. Miklós cár uralkodása alatt (aki egy forradalom leverése után egy jól szervezett titkosrendőrséggel és besúgók hadával diktatúrát teremtett.)
Először színész akart lenni. A nyizsinyi iskolai színházban megdöbbenti társait kiváló színészi játékával..
Első irodalmi kísérlete, egy drámai költemény súlyos kudarc. Később Pétervárra kerül, ahol sivár hivatalnoki életet él. Először írnok, majd irodafőnök-helyettes. (Élményei a Köpönyeg című művében, Akakij Akakijevics alakjában jelennek meg.)
Tanítással is foglalkozik, történelmet ad elő az egyetemen. Előadói stílusával sok hívet szerez magának.
Az írói siker még várat magára, de nemsokára az is eljön. Ekkori műveiben újrateremti az ukrán mondavilágot (pl. A szorocsinci vásár). Híres író lesz, Puskin barátságát is megszerzi.
Következő műve, a Tarasz Bulba című vad kozák eposzának borzalmas és könyörtelen képei megdöbbentik híveit.
Kifejezetten szép arcát tönkreteszi rémisztő orra. Kortársai csúnyának tartják. Nők nincsenek az életében, és soha nem is lesznek, bár erről különféle zavaros pletykák keringenek.
Osztatlan rajongást színészi képességeivel kelt, valósággal elbűvöli az embereket.
Korát messze megelőzve a SENKI krónikása lesz. A pétervári elbeszélésekben (Nyevszkij Proszpekt, Az arckép, Az őrült naplója, Az orr, Köpönyeg) egy új embertípust jelenít meg; a kisembert, aki annyira alkalmazkodik a diktatúrához, hogy már szinte nincs is, csak vegetál, de nem él.
Megírja a Revizor című színpadi remekét, de a színházak képtelen az ő ízlése szerint eljátszani. Ebben a küzdelemben Gogol elfárad. Járja a világot. Hamburg, Mainz, Frankfurt, Párizs végül Róma. Róma lenyűgözi. De a lelkesültség melankóliába, búskomorságba vált, rejtélyes betegségeket észlel magán.
Írja a Holt lelkeket.
1839 tavaszán Rómában végignézi egy barátja szenvedéseit és haláltusáját. Hazautazik Moszkvába. Egy más szellemi közegbe érkezik, mint amit egy évvel azelőtt elhagyott. Ünneplik, a barátságát keresik, zseniális írónak tartják.
Az író azonban menekül a sorsa elől. Néhány hónap múlva rátör egy olyan depresszió, amelytől haláláig nem tud megszabadulni. Az új Gogol hajszolt, humortalan, összeférhetetlen ember, akit a depressziója ural. Szerencsére nagy művét, a Holt lelkeket még befejezi (1942). Igazi kálváriája csak ekkor kezdődik.
Publikálja Válogatott levelek című kötetét. Érthetetlen bűntudattal és mentális zavarral teli műve az egész ország szellemi világát maga ellen haragítja. Ekkor már teljesen visszavonultan él.
Gyóntatópapja, Matvej atya hatására eltaszítja magától barátját és jótevőjét, a szeretett Puskint, s borzalmas önsanyargatásba kezd. Az éhezéstől lefogy, egész nap gyón, imádkozik, vezekel. 1852.február 11-én éjszaka a tűzbe veti a
Holt lelkek második részének kéziratát. Orvosai elfogadható diagnózist nem tudnak felállítani. Azt mondják: Nyikolaj Gogol nem beteg – csak haldoklik.
1852. február 21-én reggel 8-kor meghal.