Házi
majonéz Egészen addig
nem szerettem a majonézt, amíg csak a
tubusost ismertem belőle. Magamban a Nagy Íztelenségnek hívtam ezt
az erősen
műanyagjellegű krémet. Azóta viszont, hogy egyszer, amikor valamihez kellett
volna,
de épp nem kaptam a közértben és magamnak kellett odahaza elkészítenem,
már én
is rájöttem, hogy mekkora különbség is lehet majonéz meg majonéz közt. A
csuklógyakorlatnak is beillő
pár percet, ami az elkészítéséhez kell, igazán
megéri a különbség.
Hozzávalók:
1 tojássárga
½ teáskanál só
1.5 deci nagyon jó minőségű olívaolaj
frissen őrölt fekete bors
pár csepp friss citromlé
Előveszem
a kézi, de nem elektromos habverőmet –egyik kedvenc konyhai eszközöm, amihez
csak lehet, ezt használom, mert ezzel jobban érzem az anyagokat, mintha géppel
keverném – és egy kisebb, de mélyebb keverőtálban alaposan felverem a
tojássárgáját a sóval.
Aztán először szinte cseppenként, de később már felbátorodva keverem hozzá az
olívaolajat. Két szabály van csak és azok a következők: egyrészt nem szabad
türelmetlennek lenni, hanem tényleg apránként
kell az olívaolajat a
tojássárgához adni –hihetetlen, hogy mennyi olajat tud felvenni egyetlen tojássárga
- a másik, hogy folyamatosan keverni kell olajcsepegtetés közben a majonézt.
A kellemes csuklóedzés után a kész mártáshoz hozzátekerek némi frissen őrölt
borsot és belekekeverek pár cseppnyi, friss citromlevet is.
1,5 deci lesz belőle.
További ismertetés a következőről Házi majonéz