Shvoong kezdőlap > Filmek > Dokumentumfilm > Kossuth Lajos bélyegeken

.

Kossuth Lajos bélyegeken

Szerző : Jó magam
Review by : Csaba
Látogatások : 11  szó: 300   Kiadás kelte: március 16, 2008
A bélyeg katalógusok úgy tartják számon, hogy 1871-ben bocsátották ki az első önálló magyar bélyeget, amely már nem Bécsben készült. Magyarországon azóta több, mint 500 híres embert örökítettek meg bélyegen. Kossuth a leggykrabban ábrázolt magyar személyiségek között szerepel. 


Forgalomba került magyar bélyegeken Kossuth Lajos először 1932-ben szerepelt. Ekkor jelent meg az "Arcképek sorozata a magyar nemzetiségű nagyjainkról", amely a XIX. század összesen 14 kiemelkedő magyar politikusát, íróját, művészét, tudósát mutatja be. A halálának ötvenedik évfordulójára (1944-ben) megjelentetett négycímletes sorozat eseményeket  idéz Kossuth Lajos életéből és az 1848-49-es szabadságharcból, illetve reprezentatív arcképet közöl róla. Az 1947-es sorozat bélyegképei a magyar posta hivatalos közleméye szerint "a magyar szabadságmozgalom 10 legkiválóbbját ábrázolták".  A szabadságharc centenáriumára született bélyegtervek között olyan is akad, amely Kossuth Lajos kormányzót és Tildy Zoltán 1948-as köztársasági elnököt kettős portré formájában örökíti meg. 1952-ben két alkalommal is adtak ki őt ábrázoló bélyeget. Születésének másfél százados évfordulója alkalmából megjelent bélyegsor egyik lapján az Országház előtti szoborcsoportnak főalakjaként látható. Kronológiai sorrendben az 1964-ben kiadott bélyeg következik, amely Cegléd városi rangra emelésének ötszázadik évfordulójára jelent meg. Három évtized múltán, halálának centenáriumára jelent meg újabb bélyeg. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 150-ik évfordulójára kiadott bélyegsor 30 forintos címletén arcképe, pénzügyminiszteri bélyegzője és egy róla  elnevezett bankó részlete látható. A bicentenárium születésének 200-ik évfordulója alkalmából a Jeles magyarok elnevezésű sorozatban újabb Kossuth-bélyeg látott napvilágot. Az Egyesült Államok 1958-ban felvette Kossuth Lajost "A szabadság bajnokai című sorozatába és két címletet (egy 4 és egy 8 centest) adott ki Kossuth arcképével." Még azt kell tudjuk Kossuthról, hogy Amerikába a Fehér Ház épületében Kossuth Lajosnak is a mellszobra megtalálható. Ilyent nem sok nemzet mondhat el magáról, hogy a nemzetük nagyjai közül ott lehetne látni a mellszobrát a Fehér Ház épületében. Ebből is látszik, hogy a magyar nemzet nagy volt és remélhetőleg az is marad több 10.000 évig még.      

További ismertetés a következőről Kossuth Lajos bélyegeken
Értékelje ezt a kivonatot. : 1 2 3 4 5


Fűzze hozzá véleményét. Nincsenek megjegyzések

Megjegyzések

Olvassa az ingyenes kivonatokat - Írjon és kapjon fizetést

Foglalja össze az emberi tudást a Shvoong-on. Join us!

------

Legutóbb Shvoong tagok

  • jeje
  • szabi42
  • ujvilageva
  • Shamma
  • ymae
  • Fazsu8
  • 0pal
  • angyalianboszi
  • csuporka
  • lantana
  • Csuffepupp
  • Zsbenci
  • manok2
  • Latomus
  • vvince
  • Eghain

.