Panaszkönyv című, 1921-ben Kassán megjelent
kötetében Márai huszonhárom legsikerültebb tárcáját
gyűjtötte össze. A
kötet írásai kísérletek
és változatok műfajra, stílusra, irányzatra, hiszen
expresszionista és szürrealista jegyek egyaránt
megtalálhatók benne. Több karcolata akkori hétköznapi
élményeiből született, s történései (ha vannak)
legtöbbször álomszerű, két világ határán
mozgó eseményeket mondanak el. Rokonaim
című írásában családja arcképei (anyja keresztanyja,
Lajos) mellett felidézi eperjesi diákéveit, egy
nyugalmazott kántortanítónál eltöltött hónapjait.
Ezen személyes vonatkozású írásai sem egyszerűen
emlékek felidézései azokat újra- és
újjáalkotja, legendássá teszi, s ezzel mintegy a
pálya csúcsát jelentő önéletrajzi regényét előlegezi.
Medvetánc című, tárcanovelláit tartalmazó kötete 1947-
ben jelent
meg először. E rövid írások aforisztikus
tömörséggel jelenítik meg tárgyukat; szinte kivétel
nélkül egyszavas címeket adott a kötet írásainak. Ez
a sűrítettség fegyelmezett és szikár hangulatot
kölcsönöz a
néha gúnyos, néha áhítatos, sokszor bölcs
és ironikus stílusban lejegyzett tárcáknak.
További ismertetés a következőről Panaszkönyv című