A hang tulajdonosa Leslie volt, az ágrólszakadt fiatalember fivére. Hősünk rögtön tudta,
hogy ismét élcelődés céltáblája lett.- Mit akarsz, Leslie?!- fordult hátra. -Blage! Te fajankó! Ugye nem akarod eladni apa óráját?! -Te könnyen beszélsz, kovácsmester!
Van mit enned, van fedél a fejed felett, engem
meg, nemsokára kilakoltatnak, épp az áccsal volt az előbb
egy anyagi vitám! -Csoda talán?- tűnődött Leslie- Te nem vagy hajlandó keményen megdolgozni a betevőért nap, mint nap, mindig csak az átkozott találmányod! Mit gondolsz? Kinek kell az a…az a…hogyishívják….. - Villámmadár…. -Még hogy Villámmadár! Ki lennél te, maga a Teremtő, hogy olyan lényt alkotnál, amely csak a könyvekben van? -Dehogy, te ostoba, bigott!!!! A Villámmadár egy gépezet. Könnyű faszerkezetből van a váza, ponyvából van elkészítve a szárnya,
és alant egy bicikli hajtja. Arra hivatott, hogy embert felvigye az égbe, hogy az általa, gyorsabban érje el a célját. -Ha! Bolond vagy te édes öcsém! Ha a Jó Isten azt akarta volna, hogy az ember repüljön, akkor szárnyakkal teremtette volna, mint a madarakat!—ellenkezett Leslie.- Meg az a bicikli, az se jó semmire, csak felborulni!!!! A LÓ! Az való az embernek….ha nem lennének lovak, én sem élnék meg, úgyhogy ne nagyon hirdesd a te Villámmadarad. -Nyugalom, te pojáca! Ha a Villámmadár híres lesz, annyi pénzt kapsz tőlem, hogy nem sajnálod majd a lovak eltűnését.- mosolygott Blage. -Lehet, de addig is, én fizetem helyetted az ácsot- válaszolta a kovácsmester, és meg lengette a számlát öccse orra előtt- de mondd csak! Miért balzából csináltattad a tetőd? -Mert a balzafa erős, de ugyanakkor könnyű, és ruganyos...épp vázszerkezetnek való. -Á, vagy úgy...a Villámmadár, kitaláltam?- fintorgott Leslie- Figyelj, Blage, én megígértem apának, amikor....szóval megígértem neki, hogy vigyázok rád, és gondodat viselem....kitaníttattalak, de már ideje a saját lábadra állnod. Nem játszhatod a szegény legényt életed végéig! Ha nem akarsz becsületes állást választani, legalább egy gazdag kisasszonyt vegyél el, aki mellett nem lesz többé gondod! -Nem érdekel a házasság...-vetette oda egykedvűen Blage. -De akkor, hogyan segítsek neked?- aggódott Leslie. -Kifizetnéd ezt a 350 zarut? -Ki, de most utoljára! Sőt, lásd kivel van dolgod...kapsz egy állást a műhelyemben. Na mit szólsz???- vigyorgott jókedvűen Leslie. -Hogyan...? -bámult hitetlenkedve Blage. -Még ma kezdhetsz... -Á! Fantasztikus...-nyugtázta egykedvűen hősünk. „Ennyit az álmaimról”- tette hozzá gondolatban. Szomorúan pillantott a zálogház ajtajára ismét. „ Nincs más választásom, vele kell tartanom....beállok én is a sorba...eladom a lelkem az ördögnek, he?”- aztán a következő gondolata ez volt: „ Nem! Blage! Vége a gyermekkornak, szép volt, jó volt, de ennyi....meg így nem kell elzálogosítani apa óráját....minden rosszban van valami jó!”- gondolta, és Leslie után vágtatott, aki a számlát lengetve már az átjáró kapualjban baktatott, szórakozottan lengetve sétapálcáját. Estelle, ez idő alatt furcsán mustrálgatta a hentes kirakatát. Nem értette, hogyan lehet az, hogy az itteniek nem tudnak bánni a fegyverrel, hanem a húst egy fehér köpenyes alak méri egy üvegfal mögül. Hálát adott az úrnak, amiért az ő eledelét nem érintette soha senki más, csak apja, anyja, vagy később Laudo, és ő maga, amikor elkészítette. Azt is furcsállotta, hogy a vadat kisebb részekre osztják, senki sem visz haza egy egészet, mégis sorban állnak az emberek a bolt előtt. Tudta viszont, hogy meg kell találnia az emberférfit, ezért a lehető legtermészetesebben kell viselkednie, mert csak akkor ébreszthet bizalmat a polgárokban. Szájába vett egy szál Sárkány abrakot, lassan elrágta, majd megszólított egy nőt, aki a sor legvégén állt. -Szép napot Kisasszony!- köszönt illedelmesen- Meg tudná mondani, hol találom a fémek urát? -Parancsol, kérem?- fordult meg az. Egy öregedő cselédlány volt, aki a gazdáinak vásárolt. -Á! Hát Ön is a cirkusszal jött, ugye?- nézett kíváncsian. -Az én nevem Estelle....és Phabok-bóljöttem....-magyarázta az Elf nő, és közben meghatódott kissé, hogy ismét hallhatja saját hangját. A nő felkiáltott: - Csak egy szolga vagyok, nem vagyok én tanult asszony kérem, honnan tudnám én, merre van az a Phabok! Bár...ahogy így magát elnézem, maga is inkább azért utazhat a cirkusszal, mer' megnőtt, mint a gomba!- vihorászta, és végigmérte Estelle közel két méteres magasságát. Ekkorra már az egész sor az Elf nőt nézte, még a hentes kis kibámult a pult mögül. -Én...-hebegte bátortalanul Estelle- Blage-et keresem, a fémek urát. A polgárok nagyot nevettek, mert ismerték a Taxworth családot, az elhunyt öreget, és a fiait is, Leslie-t, és Blage-et. S, mivel itt egy ilyen kisvárosban, mint Moser-Hill, gyorsan terjed a pletyka, tudtak az ifjabbik Taxworth sikertelen találmányairól, és az idősebbik fiú elhatározásáról, mely szerint munkára neveli öccsét. Miután befejezték a kacagást, megmutatták a a nőnek, merre kell mennie, így kisvártatva Estelle belépett a Taxworth Kovácsműhely ajtaján. „Nahát!- gondolta- Micsoda bumfordi ékszerek”.
További ismertetés a következőről Phantasmagoria 2/3